Amikor az ember lánya egészséges, és valamilyen módon megbetegszik valamiért, akkor még eszébe sem jut, hogy pár nappal tovább is tarthat a betegsége. Én is bíztam az immunrendszeremben mindig, és jól is szuperált, tette a dolgát úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Mindig kihúzott a csávából, nem engedte, hogy sokáig beteg legyek.
Bíztam önmagamban, tudtam, hogy egészséges vagyok, és csak múló rosszullét az, ami elkapott, például egy erősebb influenza. Amikor már nagyon beteg voltam és kórházi kezelés volt szükséges, akkor már nem működött úgy az immunrendszerem, mint ahogy azt én elvártam tőle. Fiatalabb koromban még elég jól aklimatizálódtam, de ahogy egyre idősebb lettem, úgy pártolt el tőlem még a szerencse is.
Miért nem tudtam gyógyulni? Jó kérdés! Azt hittem, hogy nem is vagyok beteg, csak valami játszadozik velem és nem engedi, hogy jobban legyek. Tudatlan voltam, nem ismertem én a betegségeket, főleg nem az ilyen iszonyú rossz hatást kiváltó betegségeket, mint a depresszió és a skizofrénia, meg a többi, ami utolért engem. Nem tudtam gyógyulni, mert nem is törődtem vele, nem foglalkoztam gyógyulással semmilyen szinten. Ha nem érzem, hogy beteg vagyok, nem is akarok jobban lenni, mint amilyen éppen vagyok. De egy idő után észre kellett vennem, hogy a gépezetem nem jól működik, mert itt-ott már előfordultak téveszmék, tévedések, bizonytalanságok. Nem figyelmeztetett senki, hogy jobban törődjem önmagammal, mert a fagyi visszanyalhat, és rosszabbul is lehetek, mint voltam előtte. Nem szólt senki, hogyan is kell kezelnem a betegségemet, ami kialakult nálam. Így hát maradtam a nagy tudatlanságban, éltem úgy az életemet, mintha mi sem történt volna. Észre kellett volna vennem évek múltán, hogy még mindig ugyanabban a cipőben járok, mint mondjuk tíz évvel előtte. Az biztos, hogy volt amikor olyan gyenge voltam, hogy azt sem tudtam, megérem-e a másnapot. Totális elmezavarban voltam, nem tudtam csak feküdni az ágyban, mert különben bizonytalan lettem. Gyengén elég nehéz összeszedni magunkat egy gyógyulási folyamathoz. Körülöttem mindenki élte az életét, láttam, hogy mindenki egészséges, csak én vergődök, mint a partra vetett hal. Sok hirtelen döntésem volt akkoriban, amikor nagyon magam alatt voltam. Ezek mind a saját hibáim voltak, de sokaknak ártottam a viselkedésemmel, biztosan. Gyógyulni nem könnyű feladat, ha már benne vagyunk jócskán a betegség közepében. Fel kell ismerni azt, hogy betegek vagyunk. Tudatosítani kell önmagunkkal, hogy nem vagyunk már egészségesek. És csak ezután jöhet a gyógyulási folyamat, amikor tudjuk, hogy milyen rossz állapotban is vagyunk. Eleinte azt hittem, hogy egészséges vagyok, úgy is éltem, nem törődtem holmi múló rosszullétekkel, de később rájöttem, hogy bizony, ez már nem múló rosszullét, hanem egészen más. Ekkor már majdhogynem késő volt, mert mire észbekaptam, már évtizedek teltek el úgy, hogy semmit sem törődtem a gyógyulással. Voltak rosszabb, de voltak jobb periódusaim is, de általában 25 éves koromtól egészen 50 éves koromig hullámzott a hangulatom, és csak nagysokára tudtam észrevenni, hogy egy kis nyugalom is jelen van az életemben.
Nem jó fiatalon sem betegnek lenni, de máskor sem, csak fiatalon még olyan tapasztalatlan mindenki, hogy nem törődik kellőképpen önmagával. Figyeljünk egymásra, és vegyük észre a bizonytalan, de figyelmeztető jeleket, és még idejében segítsünk egymáson! Később már lehet, visszafordíthatatlan károk érnek minket, amikkel nem tudunk együtt élni.
Hallgass meg dalt, és a jókedved azért megmaradjon! :)
Utolsó kommentek