Hőség hőség hátán, szemernyit sem mérséklődik a nagy meleg, mifelénk jó egy hétig 40 fok fölött lesz a hőmérséklet. Ezt tudni kell kibírni is! Én tegnap gyalog jöttem haza a fogorvostól, jó egy óra séta volt, nem is volt kedvem tempósan gyalogolni, örültem, hogy hazaértem, és le tudtam valahogyan szedni magamról a ruhát. Őrjítő kánikula van, meg kell hagyni! Nálunk bent a lakásban van a hőmérő, ami jelzi, hogy kint hány fok is van, épp rásüt a hőmérőre a nap és 46 fokot mutat. Túl sok ez a jóból, szokták erre mondani, talán.
Minden elismerésem azoké a munkásoké, akik kénytelenek a tűző napon dolgozni, mint például az ácsok, a kőművesek, meg akik építik a házat, de nagyon sokan kénytelenek a napon lenni, több kevesebb időre. Én nem bírnám, engem úgy megfogott a tegnapi nap, hogy egészen este hatig nem is tudtam mit kezdeni magammal, csak próbáltam helyrehozni magam. Ez van! Hőségriadó van! Vigyázni kell magunkra, ha tetszik, ha nem! Ahogy bandukoltam tegnap hazafelé a nagy-nagy napsütésben, körülnéztem, és láttam, hogy tényleg csak azok vannak kint a napon, akiknek nagyon muszáj, nem volt teli az utca emberekkel, mindenki igyekezett menedéket keresni magának. Már a tél is elég gyanús a mi vidékünkön, mert nem láttunk havat ebben az évben sem, olyan igazi nagy hó nem esett már régóta, amiből építeni lehetett volna egy formás kis hóembert. A nyár is évről évre egyre melegebb, nem tudom mi lesz ebből, mi lesz ennek a vége?! Én most elég jól bírom a hőséget, pedig egyáltalán nem vagyok jó ebben, csodálkozom is magamon, hogy nem vagyok ingerült, nem vagyok ideges, a tűrőképességem is elég jó szinten van. Remélem, hogy te is tudsz vigyázni magadra, mert most ezt kell tennünk, nincs apelláta! Nem akartam megint a nagy melegről írni, de muszáj megemlíteni, mert szerepet játszik az életünkben és jócskán befolyásolja a közérzetünket. Írok most másról, hogy egy kicsit eltereljem a figyelmünket erről a borzasztó hőségről.
Beszéljünk a gyógyulásról egy kicsit. Többször is voltam kórházban az alapbetegségemből kifolyólag, és egyszer, amikor úgy átnéztem miket is írtak diagnózisnak, az egyik beteglapomon szerepelt az, hogy autizmus. Sosem gondoltam volna, hogy idáig terjed a betegségem, hogy tudok olyan tüneteket produkálni, amire azt írják, hogy ez már autizmus. Sokszor kerültem be úgy a kórházba, hogy szinte nem is tudtam magamról, így nem tudom mivel érdemeltem ki az autizmus állapotát, de biztosan így volt, mert indok nélkül nem került volna fel ez a szó a betegségeim közé. Egy betegséggel is nehéz megküzdeni, nem annyival, amennyit én képes voltam összehozni egy-egy alkalommal. Az idő nagyban segítette a gyógyulásomat, és az, hogy engem is érdekelt már egy idő után, hogy mi is a betegségem, meg mik lehetnek az okai, miért is alakulhatott ki nálam. De nemcsak az idő tud gyógyítani, sok minden más is. A figyelem, az odafigyelés a betegségre, ez szintén segít, és az élniakarás, talán ez a legjobb szó rá, hogy túl szerettem volna élni bizonyos helyzeteket, amik gátolták az életemet, a létezésemet. Igyekeztem mindig is palástolni kezdetekben a betegségemet, egészen addig, amíg bele nem zavarodtam különféle helyzetekbe, és ez a zavartság már rákényszerített arra, hogy felvállaljam azt, ami történik velem. Gyógyulni úgy tudunk a legjobban, ha tényleg figyelünk magunkra, hogy mit miért is csinálunk, és az helyes-e vagy sem?! Nehéz megragadni azt a pontot, ami tényleg elindít a gyógyulás felé, és egyre jobban kezded magad érezni. Ez mindenkinél más és más, de ha észre tudod venni, hogy mitől gyógyulsz és mi veti vissza az egészségedet egy nem jó szint alá, akkor már jó úton jársz, mert meg tudod fogalmazni magadnak azt, hogy mitől leszel például rosszul mindig. És ha tudsz is ellene tenni, akkor valóban a gyógyulás útjára lépsz, de nem szabad elbízni magadat, mert vissza is eshetsz, mint például egy láncdohányos hiába is hagyja abba a cigarettázást, elég megéreznie a dohányfüst illatát és már kész is a visszaesés, megint csak egyik cigit szívja el a másik után. Az igazi gyógyulás az, ha már tudod, hogy valamiben már soha többé nem fogsz visszaesni, mert már ránevelted magad a küzdésre, és ellen tudsz állni bizonyos kísértéseknek, jól tudod kezelni a betegségedet. Gyógyulni nem mindig könnyű. Nekem sem volt az, mindig kerestem a kibúvókat, hogy ne kelljen elmenni valahová vagy ne kelljen megtenni dolgokat, amik pedig az én feladataim voltak. Nehéz rábírni egy szociális fóbiást, hogy menjen emberek közé vagy szálljon fel egy buszra, ahol tömeg van, mert alapból tiltakozik ellene a szervezete. Nem képes megtenni, nem képes rávenni magát semmire sem. Ugyanígy van a pánikbetegséggel, vagy más mentális betegséggel is. Nagyon kell szeretni élni ahhoz, hogy változni tudjunk. Valami belülről kell hogy hajtson, hogy jobban szeretnél élni, mint ahogy eddig próbáltál. És, ha megtapasztalod azt az örömérzést, ami akkor ér téged, amikor tényleg le tudod győzni a félelmeidet, akkortól beszélhetsz már gyógyulási folyamatról, és ekkortól fogsz is tudni gyógyulni percről percre, pillanatról pillanatra. Kemény meló, mert más egy lelki betegség, mint egy fizikai betegség. De ha már el tudod fogadni, ha már együtt tudsz élni vele valamilyen szinten, akkor már készen állsz a gyógyulásra, és ez a gyógyulási folyamat segíti az életedet, segít megküzdened bármivel is, ami eléd kerül a napjaid közé. Itt is igaz az, hogy - nem adom fel!, soha nem adom fel!, soha nem futamodok meg!, vagy bármire képesnek érzem magam, és megteszem a tőlem telhető legtöbbet! -, ha ezt meg tudod lépni, akkor már elég felkészült vagy és meg is fogsz tudni gyógyulni.
Majd még szóbakerül a gyógyulás, hiszen ez a blog éppen erről is szól, hogy hogyan másszunk ki a depresszióból vagy más lelki bajunkból. Most hallgass meg egy dalt, és próbáld meg kihozni a jelenlegi hőségriadós napodból is a legtöbbet! :) és, Vigyázz nagyon magadra! (ezt ne felejtsd el soha!) :)
Utolsó kommentek