Borzasztóan sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, mert új utakra terelődik az életem. Nagyon nehéz döntést hozni olyan kérdésben, ami eddig volt, de ezután már nem lesz meg a napjaimban. Nemcsak a hiányérzet miatt nehéz ezt a döntést meghozni, hanem azért is, mert szerettem, ami a részem volt, és még most is szeretem, de a józan eszem után kell most mennem, és tudom, hogy fájni fog, mert már most is nagyon-nagyon fáj ez az én szívemnek. Egyszerűen nem mehetek a szívem után, mert az életem ezt követeli meg tőlem.
Kénytelen vagyok elfogadni valamit, ami örömet okozott eddig, de már nem lesz jelen az életemben. Kicsit sejtelmes az, ahogy ezt mind így leírom, nem is megyek bele a részletekbe, amit nekem kell feldolgoznom, azt nem háríthatom át másra. Gondolkodtam nagyon sokat, mert két út között kellett választanom, és úgy döntöttem, hogy az eszemre hallgatok most a szívem helyett. Mindig is azt hangoztattam én is a blogban is, hogy amit a szíved sugall, az a jó megérzés, hiszen a szíved az sosem hazudik. Ez így is van, csak van, amikor az életünk felülírja ezt a szabályt, és leszűkíti a lehetőségeinket, ilyenkor esünk gondolkodóba, hogy merre is folytassuk az utunkat. Nagyon rossz lesz az elején, meg lehet, hogy még utána is, de muszáj volt addig gondolkodnom a válaszon, amíg meg nem hoztam a "helyes" döntést. Tudom, hogy a szívemnek nem tetszik, amit kigondoltam, de van az a helyzet, amikor nem tudsz mást csinálni, mert minden csak ugyanabba az irányba tereli a lépteidet. Ilyenkor megadod magad, és nem kényszeríted a gondolataidat az ellenkező irányba.
Életünk során rengeteg döntést kell meghoznunk. Szinte percről percre döntünk valami felől, és még csak sejteni sem tudom, hogy ahogy most döntöttem, az tényleg helyes-e, de amikor tények elé vagy állítva, akkor nem tudsz mit csinálni, az eszed kell hogy döntsön, nem a szíved. Nem is tudtam tegnap este már semmi érdemlegeset csinálni, elaludtam, és ma reggel már úgy ébredtem, hogy egy új világ vár rám, amit birtokba kell hogy vegyek. Hogy hosszú távon majd hogyan fogok ebből jól kijönni, az még kérdéses, de muszáj volt mára döntenem, nem halogathattam tovább a dolgot. Komolyan kell vennem az életemet, muszáj egyfelé tekintenem, nem nézhetek már többet hátra, sok mindent magam mögött kell hogy hagyjak. Félbe is maradtak dolgaim, ezen még tűnődöm, mert egyszer majd úgyis be kell őket fejeznem, de most képtelen vagyok ezt megtenni. El kell engednem valamit, ami eddig az életem része volt, le kell mondanom róla az én saját érdekemben is. Ezt mondja a józan eszem. A szívem persze hogy mást érez, de most nem hallgathatok a szívemre, mennem kell amerre az eszem visz. Amikor ilyen furcsa helyzet áll elő, hogy okosan kell gondolkodnom, mert ez az én érdekem is, mindig megfájdul a kicsi szívem, hogy most őt magára kell hagynom ebben a helyzetben. De majd begyógyul, hiszen az, amit most választanom kell, az a pillanatnyi helyes lépés az életemben. Most így gondolom, de tudom, hogy a pici szívem egészen másképp gondolja mindezt. Lehet, jól fogok kijönni majd mindenből, és csak időt kell hagynom jelenleg magamnak, hogy beérjenek bizonyos dolgok, amik most még elég labilisak. Nem tudom. Csak egyfelé mehetek most és ezt el kell tudnom fogadni, bármilyen szomorú is ez most még nekem. Ezért is gondolkodtam több napon keresztül. Tudom, és lehet, hogy biztos is, hogy van egy jobb verzió is, de azt most nem engedhetem meg magamnak, hogy azt válasszam, ezért is sajog a szívem, így muszáj megbarátkoznom azzal, amit ez a jelenlegi helyzet tud nyújtani nekem. Majd később írok jobb dolgokról is, remélem, de most ez van, ezt kell elfogadnom. Nehéz, mert tényleg nehéz, és tudom, hogy sokáig fogok még őrlődni, de az életem most még csak meg sem engedi, hogy ezen gondolkozzak tovább, mert kész tények elé állított, így sanszom sem volt másképp dönteni.
Küldök neked egy dalt, hallgasd szeretettel, és ha belegondolsz, sok ilyen lehetetlen helyzet elé állít minket a sorsunk, hogy másképp gondolkodik a fejünk, mint ahogy érez a szívünk. Mivel ismerem a jó kis szívemet, egyszer majdcsak megbékél, de most még érzem, hogy nagyon tiltakozik. Légy jó, és indítsd jókedvvel a napodat, s érezd magad jól minden egyes pillanatban. :)
Utolsó kommentek