Nem mondom, hogy nagyon fiatal vagyok már, de lélekben bárki érezheti magát úgy, mint a fiatalabb éveiben. Olvastam és hallottam sok színésznőről, de férfi színészről is, akik nem tudták elfogadni az évek múlását, és inkább elbúcsúztak az életüktől, sajnos. Ez a rideg valóság, de nem kell ennek így lennie, mindenki találhat szépséget az életében, bármikor.
Fiatalon, amikor még a betegséggel küszködtem, azt hittem, hogyha középkorú leszek, teljesen magamra maradok a kétségeimmel, de szerencsére nem így történt, egészen másképp látom a világot, sok szépet tudok felfedezni benne, és már törekszem is erre, hogy csak a jó oldalát pillantsam meg az életemnek. Sok évünk mehet potyára, ha félünk megöregedni. Ha félünk megöregedni, akkor már tulajdonképpen a fiatal éveinket is tönkretesszük. Csak az elmúláson kesergünk, nem használjuk ki az életünk adta csodás érzéseinket. Nem szabad! A gondolataidban kell rendet teremtened, mindenben fel lehet fedezni azokat a csodákat, amik mindennap jelen vannak az életedben. Vagyok már annyi idős, tapasztaltam már életem során annyit, történt már velem annyi minden, hogy ezt így bizton állíthatom. Keresd össze a kedvenc tevékenységeidet, és rá fogsz jönni, hogy egy jóízű nevetés, vagy bolondozás a családdal, bármit képes elfeledtetni. De akár egy kellemes társaságban eltöltött vacsora is képes erre. Nem hisszük el még nagyon fiatalon, hogy boldogságot fogunk találni a későbbi éveinkben is. Reménykedni reménykedünk benne, de mindig egy kis fenntartással közelítünk például már a középkorú éveink felé is. Először azt hisszük, hogy igen, majd szabadok leszünk, mint a madár, de tudat alatt kicsit félünk megöregedni. Jól vagyunk így, ahogy vagyunk, gondoljuk, és nem merünk tervezni tíz-húsz éveket előre, mert ki tudja, mi lesz majd akkor?! Pedig, ha belelapozunk például egy divatmagazinba, nemritkán középkorú modelleket is felfedezhetünk bennük, sőt, még idősebbeket is. Megláthatjuk a szépséget minden életkorban! Azt hiszem, a Dove reklámokban, a tévében szerepelnek kifejezetten olyan hölgyek, akik a természetes szépségüket tudják adni. Őket nem kozmetikázzák ki, a valóságot mutatják, és hűen tükrözik a valódi szépségüket.
Aludj sokat éjszaka, mert nyűgös tekintettel senkit sem fogsz soha elcsábítani, az biztos! Szeresd az embereket, pihenj, nevess, és meg fogod találni a világban az örömödet, biztosan. Mindig törődj eleget önmagaddal! Bárki bármit is mond, ez a legjobb módja annak, hogy meglásd magadban a szépséget, megtaláld magadban azt a sok kincset, amit rejt a tested, a lelked, a szíved. Élvezd az életedet, nyílj ki a világ felé, ne zárkózz be az otthonodba, legyél sokat a friss levegőn, és beszélgess sokat hasonló korú emberekkel, de legyél kíváncsi a nálad fiatalabbakra is, és érdeklődj a nálad idősebbekről is. Tudj meg mindent az idősödésről, így nem fog váratlanul érinteni majd, szépen magadhoz alakulsz, és szépen fogod tudni várni az öregkort is. Aki nem bízik a jövőben, ő szinte visszafelé él, csak a múlt érdekli, és lehet, sopánkodik is az eltelt évek miatt. Ne visszafelé tekerd az óramutatót, hanem állítsd meg mindig minden pillanatban ott, ahol éppen tartasz. Azt hiszem, van egy ilyen mondás, hogy - mindig abban a korban jó lenni, amelyikben éppen vagyunk -, ez egy szülinapi köszöntés is, és jó, ha megszívleljük. Élj a mának, kezeld jól a múltadat, és bizakodóan nézz a jövő felé! Nem is kell mást tenned, ez épp elég ahhoz, hogy minden pillanatot a helyén tudjál kezelni. Élvezd az életedet, tanulj, és légy kíváncsi a világra mindig! Sok szép vesz körül minden egyes nap, értékeld őket, és használj minden pillanatot a javadra! Bármilyen idős is vagy, mindig elmondhatod, hogy az élet szép és mindig szebbé és szebbé tehető. :)
Hallgass meg egy dalt, most már majdnem éjjel fél kettő van, bújj be a paplan alá, és aludj még reggelig egy jót! :)
Utolsó kommentek