Egy színésznő mondta magáról, amikor kérdezték, hogyan vészeli át a stresszes helyzeteket, azt mondta a színésznő, hogy amikor már mindenből elege van, és csak rossz lapokat oszt le neki az élet, fogja magát, és elkezd darálós kekszet sütni. Hozzátette, hogy azért ebbe kezd mindig bele, mert ehhez kell a figyelem, az odafigyelés, a türelem, és a nyugalom is. Ezeknek a tulajdonságoknak ugye most épp nincsen birtokában, mert valami felbőszítette, de mindent félretesz a színésznő, és kialakította ezt a szokást magának, hogy elkezdi megsütni a darálós kekszet.
2024.09.18. 07:47 RiaRia
Jóval erősebb vagy, mint gondolod.
"JÓVAL ERŐSEBB VAGY, MINT GONDOLOD. EZT NE FELEDD! Honnan tudom? Onnan, hogy ezzel mindenki így van. Én is. Az emberben van egy hétköznap működő gőzkazán - és van egy atomkohó. A kazánt ismerjük, és tudjuk kezelni magunkban.
Alatta azonban hatalmas, isteni erők rejlenek - egy atomkohó.
Az akkor kezd működni, ha vész van, ha nagy próbatétel előtt állsz. Ha fel tudod szabadítani magadban ezt a rejtett energiát, a legsúlyosabb betegségből is meggyógyulsz, a legnagyobb sorscsapásból is FELÁLLSZ. Nem ver le a kudarc, csőd, válás, betegség, sőt még halálos családi tragédia sem.
Vannak holtpontok az életünkben, amikor padlóra kerülünk. Úgy érzed, hogy nem megy tovább. "Túl nehéz. Nem bírom" - ezek a gondolatok kavarognak a fejedben. Jó szó a "holtpont", mert ilyenkor valami tényleg meghal bennünk: A HIT VAGY A HITETLENSÉG.
Akiben a HIT HAL MEG: FÖLADJA.
Akiben a HITETLENSÉG: FOLYTATJA TOVÁBB ÉS MEGNYERI A CSATÁT."
Müller Péter
komment
2024.09.18. 06:22 RiaRia
Mindig próbálj helyes döntéseket hozni.
Borzasztóan sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, mert új utakra terelődik az életem. Nagyon nehéz döntést hozni olyan kérdésben, ami eddig volt, de ezután már nem lesz meg a napjaimban. Nemcsak a hiányérzet miatt nehéz ezt a döntést meghozni, hanem azért is, mert szerettem, ami a részem volt, és még most is szeretem, de a józan eszem után kell most mennem, és tudom, hogy fájni fog, mert már most is nagyon-nagyon fáj ez az én szívemnek. Egyszerűen nem mehetek a szívem után, mert az életem ezt követeli meg tőlem.
komment
2024.09.16. 10:44 RiaRia
Amíg a szíved után mész, minden rendben van.
Sose felejtsd el, hogy mit rejt a szíved, mi az, amit ide gyűjtesz, a szíved közepébe, hogy meglegyen bármikor, amikor csak szükséged van rá. A fenti címbéli mondatot egy idézetből vettem kölcsön, mindjárt meg is osztom veled. Olvasd csak!
komment
2024.09.16. 09:29 RiaRia
Engedd el, s lépj tovább...!
"Tudnod kell, hogy rengeteg embert nem azért hord melléd a szél, hogy egész életen át fogja a kezed.
Lépkedj mellette, míg dolgotok van egymással. Élvezd a pillanatot, szívd magadba a jót.
Aztán amikor eljön az idő a búcsúra könnyes szemmel búcsúztok. Igen, ez valóban fájó.
De gondolj arra, hogy minden okkal történik. Engedd el, és vedd észre, hogy mennyi mindent kaptál tőle.
Légy pozitív! A rossz azért történik, hogy idővel ráébredj mindenre. Hogy tanulj.
Hogy tudj tovább lépni olyan emberek irányába, akiktől soha-soha egy cseppnyi rosszat sem fogsz kapni."
komment
2024.09.15. 22:44 RiaRia
Olvass megértéssel...!
Törekszem arra, hogy inkább pozitív dolgokról beszélgessünk, de most eszembe jutott megkérdezni tőled, hogy csalódtál-e már életedben? Olyan hatalmasat? Amire nem számítottál soha, hogy ilyesmi megtörténhet veled? Nem is szeretnélek kikérdezni, de én sajnos csalódtam, és olyan hatalmasat, hogy a pofon amit kaptam, olyan erős volt, hogy a fal adta a másikat (ahogy szokták mondani). Borzalmas érzés, hidd el, nem kívánom senkinek!
komment
2024.09.15. 09:20 RiaRia
Szánj időt magadra,...!
"Törődj magaddal, minden korodban örülj annak, ami éppen soron van. Egy nap majd
megérted, milyen fontos ez. Hagyd, hogy fényképezzenek, akárhányszor. Mosolyogj, és ha
félsz, táncolj és énekelj, amilyen hangosan csak tudsz. Az segít. Szánj időt magadra,
ábrándozz a szobádba zárkózva, és olvass mindenfélét, nem érdekes, honnan való, valami
értelme mindennek van. Ne aggódj sokat a holnap miatt, a valódi gondokat úgysem látod
előre, váratlanul jönnek."
- Sara Rattaro
komment
2024.09.15. 05:00 RiaRia
Apró kis figyelmességek az életünkben...
Azért vagyunk itt a földön, hogy valami nagyszerűt vigyünk végbe az életünkben. Ez a mondat szerintem mindenkire egyformán igaz, kivétel nélkül. Írtam már arról, hogyha mindennap megpróbálsz egy kicsivel többet megtenni, mint amiről azt hiszed, hogy képes vagy megtenni, akkor élhetsz igazán egy teljes életet. Csupán egy apró figyelmesség, egy kicsivel több energia, mint amiről azt hiszed, hogy ennél már nincs több benned. Csupán ébredj egy órával korábban, mint szoktál, vagy csupán megteszel egy valamit, mint azt te elvárnád magadtól. Csupáncsak egy kicsivel több erőfeszítést követel ez meg tőled, hidd el!
komment
2024.09.14. 19:49 RiaRia
"A legtöbb, amit egy másik embernek adni tudsz, a figyelem."
"A legtöbb, amit egy másik embernek adni tudsz, a figyelem.
Legyen az a másik ember a gyereked, a férjed, a feleséged vagy egy idegen.
A figyelem nem azt jelenti, hogy ránézek, hanem azt, hogy figyelek a
lelkére, az életére, a sorsára, a gondjára, a bajára, az örömére és a
bánatára - odaadom magamat neki.
Amíg figyelem, csakis ő érdekel engem, és nem saját magam.
A vele történt dolgok fénybe kerülnek, számomra is fontossá válnak,
átélem őt, és egy ideig elfeledkezek az én életemről, és az övé lesz a fontos.
Mindezt, amit elmondtam, úgy is hívhatod, hogy Szeretet."
Müller Péter
Hallgass meg egy dalt sok szeretettel. :)
komment
2024.09.14. 14:24 RiaRia
Ismerős az érzés, amikor megbántódsz valamin...?!
Ismered azt az érzést, amikor megbántódsz valamin, valami apróságon? Persze ez csak később derül ki, hogy egy kis apróság volt ez a valami. Amikor megbántódsz valamin, akkor van úgy, hogy nagyon megbántódsz, meg is haragszol, a társadra, vagy akár önmagadra is. És ilyenkor jön az, hogy ha már így elbánt velem a sors, akkor legyen még rosszabb, nem érdekel, hogy mi fog történni, csak történjen valami.
Utolsó kommentek