"az élet nem mindig habos torta..."

Amikor még fiatalok vagyunk, mindent egyszerűen látunk, minden egyszerű a maga nemében. Döntéseink kifejezik azt a szemléletmódot, ahogyan viszonyulunk az életünkhöz. Ez általában boldog, kiegyensúlyozott légkört hoz magával.

Egyre jobban fáj a szívem, nincs menekvés előle, szembe kell nézni vele, és túlélni, mert még van dolgom, amiket nem rendeztem el kellőképpen. Amikor annyira sajog a szíved, hogy onnan bizony nincs most menekvés sehová, akkor muszáj erősnek mutatni magadat, akkor kell minden erődet összeszedni.

Sokszor ébredünk úgy, hogy nem igazán van kedvünk felkelni. Visszahúz az ágy, nyomott a hangulatunk, és legszívesebben aludnánk vagy lustálkodnánk még egy keveset. Ha lehetne! De nem lehet, mert vannak kötelességeink is, amikre jó ha figyelünk.

Amikor a tűrőképességed határán vagy, azt hiszem, jobb ha senki sincs a közeledben, mert nem tudsz úgy viszonyulni senkihez, hogy az szerethető lenne. Kimerültek leszünk, nincs erőnk semmihez, már kis bosszúság is kiveri a biztosítékot, és egyből "felkapjuk a cukrot".

Sokszor okolom magamat azért, hogy most ilyen helyzet alakult ki. Még akkor is, mikor tudom, hogy a pillanatnyi helyzetben nem tehettem mást. Mégis, a felelősség akkor is rajtam volt és most is rajtam van. Könnyű hibázni, ha nem tudjuk mi lenne a helyes lépés éppen. Sokszor próbáltam már tanácsot adni, hogy mit tegyünk, ha pánikhelyzetbe kerülünk. De amikor épp benne vagyunk, megáll minden tudomány, nincs kifelé vezető út, nem vesszük észre a lehetőségeket.

Engem a nyugalom mostanában nem örvendeztet meg a jelenlétével, mindig is izgulós voltam. Főleg, ha valami baj van a környezetemben. Nem is tudom leplezni, ha valami nyugtalanít, mégis meg kell próbálni erőt meríteni valahonnan, hogy ne merüljek ki.

Olyan helyzetben vagyunk, amikor az idegeink nagyon könnyen kimerülnek, nem tudják azt nyújtani, amit elvárunk tőlük. Egyre türelmetlenebbek vagyunk, gyorsabban és hirtelen reagálunk semleges helyzetekre, olyankor szakad el a cérna nálunk, amikor pedig a legtöbbet kéne nyújtanunk.

Egyszerűen nem tehetünk mást, vállalni kell önmagunkat minden helyzetben. Ha mégis visszavonulót fújunk, nem csak másokkal teszünk rosszat, saját magunkkal is. Életünkben számos hibát vétünk, azt hisszük egyikről, másikról, hogy csupán csekélység, szóra sem érdemes, nem kell beszélni róla. De az élet nagyon csalafinta és visszaüti azokat a labdákat is, amikre nem is számítunk.

Elég egy nap, vagy még annyi sem kell, hogy megváltozzanak a körülmények körülöttünk, és a rossz egyszeriben átalakul jóvá, és örömtelivé. Úgy néz ki, hogy megoldódni látszik a helyzetem, így nem kell a szívem ellen döntenem.

Most pont úgy érzem magam, hogy felfordulni készül az életem egy része. És ilyenkor sokszor vagyok úgy, hogy leginkább azt szeretném tenni, amit nem lehet, ami nem helyes. Valószínű, hogy én magam is alakítottam az életet úgy, hogy most ilyen a helyzetem, tudom mit kell tennem, de a szívem mást diktál.