Olyan kevéssé becsüljük meg néha amit kapunk a jó sorsunktól és azáltal is, ahogy cselekszünk. Minden, amit kaptunk a jó Istentől, az a sok varázslatos lehetőség, mind-mind megbecsülendő dolog. Van, aki természetéből adódóan optimista, van pedig akit győzködni kell ennek jelentőségéről.
Az agyunk összevissza cikázik néha. Hogyan szoktassuk fegyelemre az agyunkat? Nem könnyű felelni erre a kérdésre. Főleg nem már március elején, amikor már mindenki a tavaszt várja mikor fog beköszönteni végre. Van, mikor kicsit megbolondulunk, összezavarodnak a gondolataink. De ha tudod merre indulsz el, sikeres lehetsz.
Egy könyvet ajánlok most neked. Mivel nem lehet idézni belőle, így csak a könyv címét írom meg és biztatlak, hogy olvasd el minél hamarabb.
"Engedd, hogy a kudarc
Rávilágítson a legfőbb tanulságra:
Minden naplemente
Egy nagyon, nagyon fényes
És erőteljes napfelkelte kezdete." (Sri Chinmoy)
Mit tehetünk olyankor, mikor látjuk, hogy valakinek nagyon szüksége van segítségre, de nem hajlandó azt elfogadni? Általában talán a makacsság szüli az ilyen helyzeteket, de lehet, hogy félelemből vagy más megbújó érzelem miatt utasítják el a segítő kezet.
Rájöttem, hogy sosincs olyan nagy baj körülöttünk, mint ahogy azt néha érezzük. Mindig van mibe kapaszkodnunk, mindig jön valahonnan segítség. Néha jobban körül kell néznünk a környezetünkben, hogy találjunk kapaszkodókat magunknak, de a segítség biztosan nincs messze, az biztos.
Most nagyon nehezen szedem össze magam és mindig történik valami, ami visszamozdít a mélybe és olyankor nem tudom hogyan és mit kellene csinálnom, hogy újra egyensúlyba kerüljek. Ki kell mozdulnom ebből a helyzetből, amiben most vagyok.
Nos, tartozom egy kis magyarázattal. A hiba az én készülékemben van. Mindig. Nagy vívódások előzték meg ezt a mostani bejegyzésemet. Tartozom neked annyival, hogy ne rúgjak fel mindent magam mögött és ne hagyjak itt csapot-papot és tartozom minden kedves olvasómnak azzal, hogy még ha nem is vagyok még teljesen jól, folytassam az írást, folytassam a blogot. Biztosan lesznek még hullámvölgyek az életemben, de ezt nem oldhatom meg azzal, hogy felégetem a hidat magam mögött. Ha velem tartasz, én örülök ennek a legjobban.
Azt hiszem csak én vagyok ilyen megváltoztathatatlan, hogy bármilyen fogadalmat is teszek meg az év elején, már január végén szinte semmi sem marad a kezdeti lelkesedésből. Igaz, hogy most kihagytam a számomra fantasztikusnak ígérkező online programot a neten. Épp azért, mert beláttam, hogy valamilyen oknál fogva nekem nincs elég akaraterőm, ami végigvezetne egy kb. két vagy akár három hónapos tanfolyamon.
Beszélgetés közben figyelünk egymásra, észrevesszük, ha valamit esetleg nem úgy mondtunk, mint azt elsőre szerettük volna. Miközben figyelünk egymásra, kicsit meg is ismerjük ugye a beszélgetőpartnerünk természetét, kifejezését, azt, hogyan viszonyul hozzánk, mennyire közlékeny, és azt hiszem rögtön meg is állapítjuk, hogy az illető szimpatikus vagy sem.
Utolsó kommentek