"az élet nem mindig habos torta..."

"Csak ritkán vagyunk megelégedve azzal, amink van. Az üzletember szeretné növelni a jövedelmét, a felesége szeretne szebb és drágább függönyöket, a lányuk azon kesereg, hogy nem elég karcsú, a fiuk jobb futballista szeretne lenni. Amíg nincs autónk, mindenáron akarunk egyet. Nem fontos, milyet. Az a fontos, hogy legyen négy kereke és guruljon, ha nyomjuk a gázt. Valamikor egy ötéves tragacsunk volt, és szégyelltünk a szomszéd vadonatúj Fordja mellett parkolni. Vágytunk valami jobbra." - Elégedetlenek vagyunk. - állítja Donald Norfolk Stresszkalauz című könyvében.

Hiába is próbálnánk tagadni, van, amikor nagyon szükségünk van valakire. Kell, hogy mellettünk legyen a kedvesünk, akit forrón szeretünk, kell a segítsége, az, hogy csak úgy ott legyen mellettünk. Nem baj, ha nem szól egy szót sem, elég ha látjuk őt, érezzük a jelenlétét. Már az, hogy itt van mellettünk, azt jelzi, hogy fontosak vagyunk a számára, és nekünk most épp az kell, hogy valaki bátorítson, fogja a kezünket, velünk legyen jóban, rosszban, épp úgy, mint mikor az ifjú pár megfogadja, hogy holtomiglan, holtodiglan együtt lesznek.

A pozitívabb énkép kialakítása nem mindig könnyű. Előfordul, hogy már feszültebben ébredünk fel, és ez kisugárzik az egész napunkra. Persze csak ha hagyjuk. Mindig van valami, ami elronthatja a kedvünket. Nekünk kell ébernek lennünk, és fülöncsípni azokat az érzéseket, amik rombolnak. Mindig az érzelmeinkben kell keresni a megoldás kulcsát is, hiszen már az arcunk is elárulja mindjárt ha megbántódunk, nem tudunk kellőképpen viszonyulni a napi dolgainkhoz. Fel kell hagyni minden káros tényezővel, azokkal, amik csak kárunkra vannak.

Elég jól tudok vigyázni már magamra. Amikor úgy érzem, hogy kezd visszatérni a betegségem, várok. Azt már tudom, hogy idővel minden rossz elmúlik, vagy gyengül az ereje, és helyébe nem léphet más, mint a jobb érzés, ami egyre erősödik, és ezt a helyzetet kell tudnom kihasználni. Ilyenkor kell lépnem egyet előre, sohasem visszanézve kell haladnom előre az utamon. Ezt a jó érzést kell erősíteni, és a türelem mindig meghozza a gyümölcsét.

Stephanie Spindler Tanuljunk meg élni című könyvéből idézek egy kicsit. Már régebben olvastam a könyvet, és akkor írtam ki magamnak a következő mondatokat, mert nagyon féltem az emberektől. Sokszor elolvastam, és sokat is tanultam a sorokból. Figyeljünk magunkra, figyeljük meg milyen is a viselkedésünk, és ha nincs kellő összhangban a világgal, rögtön változtassunk. Olvasd figyelmesen az alábbi mondatokat:

Volt egy matektanárom a gimiben, akinek nagyon sokat köszönhetek. Nem volt rossz logikám fiatal koromban, de önmagamtól nem tudtam volna annyira kifejleszteni a tudásom, hogy ezen a vonalon jelentkezzek továbbtanulásra. Tőle tanultam meg, hogy mindig mindent saját magam oldjak meg, beleértve a matek feladatokat is. Sokan az osztályból nem vették a fáradtságot, hogy másnapra megoldják az aznapi leckét. Mivel én nagyon szerettem feladatokat megoldani, hozzám jöttek reggel, hogy lemásolják a megoldást.

A Ji csing egy jóskönyv, amiben sok bölcselet is van, régebben kipróbáltam, és nem titkolom, sokat vártam ezektől a jóslásoktól. Ma már csak mint tanácsért fordulok a könyvhöz, mert sok hasznossal szolgál. Ebből a könyvből kezdtem összeírni magamnak a magyarázatokat, a bölcs tanácsokat. Most a kezdeti nehézségről írok neked.

Nem jó betegnek lenni. Ezért is törekszünk mindig a gyógyulásra. Minden gyógyulás kezdete a pozitív gondolkodás. Ha már megbetegedtünk, tudnunk kell, hogyan is lábaljunk ki belőle. El kell fogadnunk, hogy most egy ilyen beteg állapotban vagyunk, és éreznünk kell, hogy valamit szeretne tudatni velünk a mostani állapotunk. Lehet, hogy még nem olyan nagy a baj, ilyenkor van több esélyünk a gyógyulásra. A szervezetünk figyelmeztet, hogy itt az ideje másképp gondolkodni magunkról, arról, hogyan éltünk eddig, mi volt, ami kiváltotta a betegségünket.

Újra eltelt egy év. Ezt inkább csak karácsonykor, vagy az új év kezdetén szokták írni, ilyenkor vet számot az ember lánya az elmúlt évvel. Én mégis most írok róla, hiszen én júniusban kezdtem a blogírásba, és szinte észrevétlenül telik el egy-egy év. Sokkal jobb állapotban vagyok most, mint a kezdetekben. Voltak korlátozó tényezők eleinte, de egyre jobb és jobb egészségem lett. Azért volt, hogy nagyon rosszul voltam, de mindent feledek, mert új erőre kaptam. Más szemszögből látom már a betegségemet is, valamiért muszáj betegnek lennem időnként, hogy megtapasztaljam az élet másik oldalát is.

Összeírtam egy pár új erőt, ami segíthet a változásban. Mindegyikből egy kicsit kell "adagolni", hogy ne legyen egyszerre sok a jóból. Új erők, és amit kell tenni ezekért. Próbára kell tennem magam, vajon hogyan is válik majd be ez a gyakorlatban. Lássuk, hogy is néz ki felvázolva: