Elég jól tudok vigyázni már magamra. Amikor úgy érzem, hogy kezd visszatérni a betegségem, várok. Azt már tudom, hogy idővel minden rossz elmúlik, vagy gyengül az ereje, és helyébe nem léphet más, mint a jobb érzés, ami egyre erősödik, és ezt a helyzetet kell tudnom kihasználni. Ilyenkor kell lépnem egyet előre, sohasem visszanézve kell haladnom előre az utamon. Ezt a jó érzést kell erősíteni, és a türelem mindig meghozza a gyümölcsét.
Lehet, hogy szerencsém is volt, hogy rátaláltam a gyógyulás útjára. Észre tudtam venni egyszer régen valamikor, hogy valami megváltozott, és a rosszat kezdi felváltani a jó. Nagyon halvány remény volt, de tudtam várni addig, amíg a sors elém hozta ezt a kínálkozó lehetőséget. Mivel kezdetekben mindig csak rosszul éreztem magam, nagyon nehéz volt észrevenni, hogy most valami más történik, mint eddig. A jó érzés nem is tartott sokáig, viszont később visszatért, és igyekeztem ebben a csodálatos állapotban maradni minél tovább. Mindig sokat kellett várni, hogy újra érezzem a változást. Nem is emlékszem időre pontosan mikor történt meg a varázslatos átalakulásom, inkább csak folyamatosan, ahogy az idő telt, úgy erősödtem én is. Ezt persze rögtön ki is használtam, és bele mertem vágni olyan dolgokba, amiket előtte nem mertem megcsinálni.
Szeretettel közelítettem mindenhez. Éreztem és rájöttem, hogy nem mindig én vagyok a hibás mindenért. Nemcsak én csinálok butaságokat néha, nemcsak én teszek olyat, amit később megbánok esetleg. Nem szabad önmagamat okolni olyan dolgokért, amiért nem is én vagyok a felelős. Ez a túlzott önvád nagyon nehezen gyógyult. Egyre több és több erőm van ahogy telnek a napok. Sokáig sóvárogtam az egészség után. Igazságtalannak tartottam, hogy megbetegedtem. És ezzel minden beteg így van szerintem. Miért pont én? Miért pont nekem kell betegnek lennem, más pedig éli a csodálatos életét. Nemcsak önvádaskodás volt az életemben, de mások hibáztatása is hozzátartozott a mindennapjaimhoz. Pedig, ahogy később rájöttem, önmagunk alakítjuk a sorsunkat. Azzal, hogy állandó féltékenységben, haragban és félelemben éltem egy időben, igenis kialakítottam magamnak egy olyan környezetet, amiben már nem éreztem jól magam. És jöttek a negatívabbnál negatívabb gondolatok, amik csak még jobban kedveztek annak, hogy beteg legyek. Így visszagondolva már okosabb az ember lánya ilyen esetekben. Sok mindent másképp csinálnék biztosan, de már egyáltalán nem haragszom azért, hogy ilyen életet kellett élnem eddig. Most rajtam van a sor. Ha már tudom, hogy sokkal jobban vagyok mint régen, minden erőmmel azon kell legyek, hogy soha többet ne érezzek úgy, ahogy régebben éreztem. És ezt nem is olyan nehéz ma már elérnem. Sokat okultam a betegségemből, most már mindennel az egészség felé kell, hogy közelítsek. Ha nem is gyógyulok meg teljesen, de egy aktív és egy vidám életet élhetek, mert elég jól vagyok, és egyre jobban és jobban leszek. :)
Akár szerencse, akár bármi más okozta, hogy nem a rosszabb út felé kanyarodott az életem, a lényeg, hogy most itt tartok, ahol épp vagyok, és kutya kötelességem vigyázni magamra. Köszönöm mindenkinek, aki segített a jó útra lépnem, és köszönöm a Jóistennek, hogy vigyázott rám akkor is, mikor épp rossz passzban voltam. Egyedül biztosan nem lettem volna képes ilyen nagyot változni.
Hallgass meg egy dalt, amit sok szerettel küldök neked. :)
Utolsó kommentek