Amikor kialakult nálam a betegségem, először nagyon dühös lettem. Főleg akkor, amikor megtudtam, mit is takar az én alattomos kis betegségem. Nyilván ez volt az elsődleges ok, a düh, arra, hogy elkezdtem mindenkit hibásnak tartani amiért ilyen csúnyán elbánt velem az élet. Nem gondolkoztam józanul, nem is voltam képes rá, nem volt jártányi erőm semmihez sem. Ez éppen elég ok volt ahhoz, hogy bárkit bűnösnek mondjak, amiért én szenvedek.
Reggel, mikor felébredsz, már süt a nap. Talán észre sem veszed. A kávéd már ott van az asztalodon. Lehet, fel sem tűnik. Dühös vagy, de egy mosoly hirtelen jókedvre derít. Átérzed a jelentőségét? Beteg voltál, s hamar meggyógyultál. Ezt bizony, olyan természetesnek veszed, hogy alig csodálkozol rajta. Féltél, de egyszerre csak minden olyan szép lett. Vajon eljutott-e a tudatodig, hogy miért is? - Miért veszünk annyira természetesnek mindent, miért nem tűnik fel, ha valami csodálatos dolog történik nap mint nap az életünkben?
A fenti mondatot egy könyvben olvastam, és jól meg is jegyeztem magamnak. Az életvitelről volt szó, arról, hogy amibe belekezdesz és nehéznek érzed, az épp azért tűnik olyan borzasztó nehéznek, mert valójában tényleg nehéz dologról van szó. De egyszerűen nem lehet bizonyos dolgokat kikerülni, van, amit mindenképpen meg kell tennünk, mert nincs apelláta, nincs más lehetőség, a végére kell járni.
Életünk során ezernyi emlékünk lesz. Van köztük olyan, amit újra és újra át szeretnénk élni, mert olyan csodás érzéseket vált ki belőlünk, de van, amit szeretnénk elfelejteni, mert nem szívesen emlékezünk rá. Sok minden kavarog a fejünkben egy nap alatt is, meg akár egy óra alatt is. A gondolatok váltják egymást, és hol egy csodásan szép gondolat villan fel, hol pedig egy másik, ami nem örvendeztet meg minket. Néha tudjuk befolyásolni őket, de van, mikor váratlanul férkőznek be a tudatunkba ezek a gondolatok.
A kérdés az, hogy: - miről vagy hajlandó lemondani egy boldogabb élet reményében? Mi az, amit nyugodt szívvel a sutba dobnál, csak azért, hogy boldog lehess és örömteli életed legyen? - Ilyenkor mindenki azt válaszolja rögtön, hogy: - természetesen bármiről képes lenne lemondani. -, de ez a valóságban nincs így, ez így nem működik, a gyakorlat ezt bizonyítja.
Számtalan dolgot teszünk meg egy nap alatt, és hogy ezek közül a dolgok közül melyek lesznek hasznosak ránk nézve, az attól is függ, hogy hogyan viszonyulunk hozzájuk. Sok évi tapasztalat mondatja azt belőlem, hogy nem éri meg semmi más, csakis az, ha minden erőnkkel csakis a jóra törekedünk. A jó dolgok mindig is jót hoznak magukkal, ezt mindenki észrevette már biztosan. Épp ezért éri meg optimistán élni, épp ezért éri meg, hogy mindig a jó felé fordítsuk a gondolatainkat.
Hát, beleestem abba, amibe olyan nagyon nem szerettem volna, és halvány fogalmam sincs róla, hogy mitől jött ez elő nálam. Nem is tudom jól szavakkal leírni. Örömtelenség, a megelégedettség hiánya, esetleg kiégés, de lehet, "csupán" egy nagyfokú depresszió előjele lehet mindez.
Biztosan csak én lébecolom el az időmet néha, de mindig belefutok az időzavar problémájába. Ha te is jártál hasonló cipőben, azt ajánlom most első körben, hogy olvass! Ugyanis egy könyvet szeretnék neked ajánlani az időbeosztásról. Ugye a huszonnégy óra az huszonnégy óra! Se több, se kevesebb! Ennyi egy napunk, ezzel kell jól gazdálkodnunk.
Hogy milyen kedvünk van egy nap, ez sok mindentől függ. Olyan behatások érnek minket egész nap, amit vagy jól tudunk kezelni, vagy sem. Sokszor írtam én is, hogy minden nézőpont kérdése, attól függ sok minden, hogy milyen a hozzáállásunk egy-egy dologhoz. De ha a helyzet olyan, amibe éppen belecsöppentünk, amire tulajdonképpen csak egyféle reakció valószínű, akkor hiába is mondogatjuk magunknak, hogy - jól van, nyugi, nem kell úgy felkapni a vizet! -, úgy reagálunk, ahogy abban a pillanatban érezzük magunkat.
Amikor az embert trauma éri, egyáltalán nincs fogalma róla, hogy mihez is kezdjen. Ott áll egyedül a problémájával és halvány sejtelme sincs róla, hogy mit csináljon. Egyedül kell feldolgoznia mindenképpen ezt a helyzetet, de képtelen rá, hiszen nincsen rá felkészülve. Ott van egyedül, vagy jó esetben van segítsége, de a problémájával neki kell egyedül megküzdenie, mert nem tudja senki rajta kívül, hogyan is kezelje ezt a traumát.
Utolsó kommentek