Hát, beleestem abba, amibe olyan nagyon nem szerettem volna, és halvány fogalmam sincs róla, hogy mitől jött ez elő nálam. Nem is tudom jól szavakkal leírni. Örömtelenség, a megelégedettség hiánya, esetleg kiégés, de lehet, "csupán" egy nagyfokú depresszió előjele lehet mindez.
Semmi kiváltó oka nem volt ennek, talán az, hogy emelték a gyógyszereim dózisát, és emiatt olyan álomkóros lettem, ami meggátolja, hogy bármi érdemlegeset tudjak csinálni itthon, de máshol sem. Nincsen meg az az örömteli érzés, amit egy jól elvégzett munka után érez az ember, nincsen elégedettségérzés, nincsen motiváció, hogy bármibe is bele tudnék kezdeni. Kemény dolog ezt így átélni, mert rányomja a bélyegét a kapcsolatokra is, de most leginkább azt érzem, hogy semmihez semmi kedvem, nincs semmi, aminek örülni tudnék, semmi sem ösztönöz, hogy valamilyen érdemleges dolgot csináljak. Nem tudom mi ez az érzés, próbáltam keresgélni a neten, de hogy mi okozza, arra nem találtam pontos feleletet. Talán túl sok gyógyszert szedek már, és egyik-másik zavarja egymást, és ez pont most jött elő, amikor rengeteg feladatom lenne. Persze ez is benne lehet a pakliban, hogy túl sok dolgot kellene elvégeznem nagyon rövid idő alatt, és nem tudtam eddig jó időbeosztást csinálni hozzá.
Ez a kiégés, az örömtelenség nemcsak beteg embereknél jelentkezhet, bárki ugyanúgy beleeshet, akárcsak én most. Az nagyon zavar, hogy tulajdonképpen nem látom az okát, amiért így érzem most magam. Mit tudok csinálni most, hiszen még orvos sincs, aki hétvégén tanácsot tudna adni? Próbálok kijutni ebből a szörnyű helyzetből, egészséges ételeket enni, többet mozogni, és olyan tevékenységeket keresni, amiknek egyébként örülni szoktam. Most, amíg írok, zenét hallgatok, ez kicsit segít, meg az, hogy próbálok utánanézni az interneten, hogy vajon mi okozhatja ezt az állapotot. Kegyetlen érzés, lehangoló, és épp ezért gondolom, hogy ez depresszió lehet, meg a gyógyszerváltás is az oka. Hétfőn talán okosabb leszek, ha orvossal tudok beszélni, de addig sem szeretném haszontalanul tölteni az időmet. Valamilyen módon rá kell vegyem magam, hogy belekezdjek a feladataim elvégzésébe, még ha nem is érzek hozzá semmilyen késztetést. Lassan, több időt hagyva, bele kell kezdeni bármibe, ami eddig örömöt okozott, és végig kell csinálni azt a feladatot, amit épp elkezdtem, a végére kell járni, és majd csak azután tudom meg, hogy hogyan is érzem majd magam. Az ilyen típusú esetek legtöbbször nincsenek kivizsgálva, mert nem fordulunk vele orvoshoz, próbálunk valahogyan kikecmeregni belőle, de épp ez a baj, hogy kezeletlenül bolyongunk életünk útvesztőjében, és sokkal nagyobb baj is lehet belőle.
Vajon mitől érezzük néha céltalannak az életünket? Túl sok a tennivalónk? Nem terveztünk be jól időhatárokat a céljainkhoz? Esetleg történt-e valami, ami kiválthatta mindezt? Utána kell járni ennek, mert komolyabb betegségeket előzhetünk meg vele. Mindenképpen törődni kell vele, hiszen elég gyakori problémáról van szó, sokakat érint ez, és bárkivel előfordulhat, hogy ilyen mély gödörben találja magát hirtelen.
Küldök neked egy jó kis dalt, hogy megmaradjon a jókedved mindenkor. :) Ne hagyd magad! Fő a jókedv! :)
Utolsó kommentek