"az élet nem mindig habos torta..."

Ugye, amit mondasz vagy teszel, az határozza meg a sorsodat. Bármit mondasz vagy bármit teszel, ezzel már elindítasz egy folyamatot, amit már nehéz lesz visszafordítanod, hiszen a kimondott szónak hatalmas ereje van. Megtetted, kimondtad, megcsináltad. Elindítottál valamit, ami az előző pillanatban még nem volt jelen az életedben. Csendben ültél, figyeltél, mígnem egyszer csak gondoltál valamit, és kimondtad azt, ami a szívedet nyomta, azt, amit meg szerettél volna osztani másokkal is. Ezzel elindítottál egy folyamatot, ami már az életed része lett, ezzel együtt kell élned már, mert a szavaknak bizony bűvös erejük van és a semmiből alkotnak valóságot. 

Úgy érzem, és úgy is tapasztalom, hogy az ember egy bizonyos mértékű fájdalmat képes elviselni, de ez szerintem mindenkinél más más mértékű. Ha például elmész a fogorvoshoz, számításba veszed, hogy ez valószínű, hogy bizonyos mértékű fájdalommal is fog járni még akkor is, ha a fogorvos nagyon ügyes és mindent megtesz annak érdekében, hogy te ne érezz semmiféle kellemetlenséget.

Sokat küszködtem a betegségem során a haraggal, ezzel a szörnyű érzéssel. Természetesen nem jószántamból, hanem mert így alakította ez a kegyetlen érzés a mindennapjaimat. Úgyhogy lehet, töviről-hegyire meg is ismertem, hogy mitől alakul ki és mit lehet csinálni, hogy elmúljon nálunk efféle érzés.

Azt ugye elkönyvelhetjük, hogy a jókedvünket nem lehet mindennap csakúgy leakasztani a fogasról, vannak borúsabb napjaink is az életünkben. De igenis nagyon sokat tehetünk azért, hogy mindig mosolygós szemekkel ébredhessünk fel reggelente és ez így is tudjon maradni a nap folyamán.

Arra jöttem rá, illetve azt fedeztem fel, illetve jó, ha úgy teszünk, hogy értékes pillanatokkal lepjük meg a társunkat, akivel épp összehozott a jó sorsunk, és ez kivétel nélkül vonatkozik mindenkire, akivel csak találkozni fogunk ezután is életünkben. Persze, nem az én felfedezésem ez, már jóval előttem tudta az emberiség ezt, hogyha kellően megbecsüljük azokat a pillanatokat, amiket kapunk a jó sorsunktól, annak számos jó hatása van ránk és az életünkre egyaránt.

"Mindenki, aki meghallgat minket, és a teljes figyelmével ajándékoz meg, azt az érzést adhatja nekünk, hogy érdemes élni. Ilyen a jó barát. A jó férj, vagy a jó feleség. Ilyen a jó szülő. Vagy akár egy idegen ember, aki végre figyel rád. Neked "ajándékozza" a figyelmét! Nagy és ritka dolog.

Mert mondani a magunkét: könnyű. Én, én, én! Fújom az "én" nótámat, az "én" szövegemet, az "én" sztorimat, mert akkor érzem, hogy érdemes élni, ha beszélek, ha kimondhatom, ami nyom. Néha csak dől belőlem a szó, mert meg akarok szabadulni a gondjaimtól, a feszültségemtől. Vagy egyszerűen csak el akarom adni az egómat, és produkálom magam.

De hallgatni és némán figyelni valakire: nagy művészet. Ehhez jóság kell. Szeretet és alázat."

(Müller Péter)

Továbbra is tartsd  meg a jókedvedet, hiszen enélkül sokkal sivárabb lenne az életed és minden egyes napod is. Szó volt ugye tegnap a napirendről, és nem hiszem, hogy bárkinek is a hátrányára szolgálna, ha lenne egy olyan notesz a kezeügyében, ahová beírhatná a fontos programjait, azt, hogy mikor kell például edzeni egy jót, mikor kell megbeszélésre menni, vagy mikor mit jó csinálni, hogy egy jó nap alakulhasson ki az életében.

Hát, fennforgás van, képzeld el! Megcsináltam a napirendemet, és nagyon szorít az idő, hogy rendbe tudjam tenni az otthonomat, kb. egy hónap alatt. De mindig fogok neked írni ezalatt az egy hónap alatt, mert utána tényleg nyaralok egy kicsit, de még az is elképzelhető, hogy még akkor is lesz időm egy kevés, hogy tudjunk találkozni itt a neten legalább! :) Meg is ijedtem rendesen, de mivel mindig mindenre van megoldás, ezért nem kedvetlenedek el, csinálom teljes erőbedobással azt, amit kell, minden mást most kénytelen vagyok hátrahagyni.

No, megint itt vagyok, lehet, számítottál is rá, mert ugye hétvége van és ilyenkor én is inkább érek rá lazítani egy kicsit. Megint csak túlléptük már a tegnapot, ami annyit jelent, hogy újra későn kezdek bele egy bejegyzésbe, de bánja kánya!, most újfent így alakult. :) A lényeg mindig az, hogy mit szeretnék mondani neked, és hogy te eléggé érzékeny vagy-e minderre?! :)

Mi ragad meg téged egy dalban? Vagy egy természeti csodában? Vagy egy szép versben? Vajon melyik érzékszervünkkel tudatosul bennünk, hogy mennyire szép valami, amit látunk, amit tapasztalunk vagy ami történik velünk? Olyan szép világban élünk, hogy minduntalan beleütközünk egy-egy csodás pillanatba, ami magával ragad minket, megadjuk magunkat a szépségnek, a csodának, a pillanat élményének.