"az élet nem mindig habos torta..."

"Legtöbbünk mindig rohan, siet valahová, általában nem is annyira óhajtott célok felé, s nem hagyunk magunknak időt arra, amire tényleg kéne: megismerni egymást és azt, ami körülvesz minket." (Robert Lawson)

Nem titok, de annál nagyobb felelőtlenség tőlem, hogy nemrégen még közel jártam a cukorbetegséghez. Csakis magamat okolhatom emiatt. És, az sem biztos, hogy megúsztam a dolgot annyival, hogy épp elfogadták az akkori értékeket.

Sokszor találkozhatunk életünk során a szerencsével. Azt mondják, az a titok nyitja, hogy mindig a jó időben kell lenni a jó helyen. 

Amikor nagyon meg akarunk jegyezni valamit, biztosan nem fog sikerülni. Talán nem fókuszálunk rá eléggé. Vagy nyugtalanok vagyunk épp amiatt, mert nagyon is szeretnénk koncentrálni. Elveszítjük a fonalat valahol, és még mielőtt meg tudtuk volna jegyezni, már el is felejtettük.

Mindennap történik valami, aminek örülni tudunk. Ha sikerül egy tervünk, ha levizsgáztunk, ha úgy sikerülnek a dolgaink, ahogy épp megálmodtuk, ha szikrázóan süt a nap fenn az égen, vagy ha kiolvastuk a kedvenc könyvünket, esetleg megnéztünk egy klassz filmet a moziban, ezeknek örülünk, és jókedvre derítenek bennünket.

Sokat gondolkodtam már azon, hogy mennyire számít az első benyomás, az első találkozás egy addig ismeretlen társunkkal. És, arra kellett rájönnöm, hogy igenis sokat számít, szinte automatikusan az első benyomás alapján zárunk mindjárt valakit a szívünkbe vagy utasítjuk el akár a közeledését is.

Vajon miért csapnak be minket olykor-olykor az érzelmeink? Miért csináljuk mindig az ellenkezőjét, mint ami helyes lenne, miért teszünk mindig mást, pedig tudjuk, hogy ezzel magunk alatt vágjuk sokszor a fát? Az érzelmeink befolyásolnak minket, ha akarjuk, ha nem.

Nem volt mindig úgy, hogy boldog mosollyal az arcomon keltem fel reggelente. Volt bizony, mikor zsörtölődtem, mérgelődtem magamban, miért is bánik velem úgy az élet, hogy semmi jót nem érzek a szívem mélyén. 

Aladdinnak is volt egy csodalámpája, és kérhetett a dzsinntől három kívánságot. Milyen jó is lenne, ha reggel arra ébrednénk, hogy teljesülhet három kívánságunk! Vajon ki tudnánk választani a három legfontosabb óhajunkat? Mi szerint mérlegelnénk? 

Vasárnap van, most talán jut időnk mindenre, amire csak szeretnénk, hogy jusson. Kellően kipihenhetjük magunkat, olyan dolgokkal foglalkozhatunk, amik érdekelnek minket, amiket szeretünk csinálni, amik örömmel töltenek el minket. Azonban vannak olyan napjaink, amikről még csak tudomást sem veszünk, mert olyan gyorsan végük lett, mintha át sem éltük volna őket. Vajon mi történik ilyenkor velünk?