Vajon hogyan mondjam el neked, amikor nincs rá szó, kifejezés, csak elképzelni tudod mit is érzek olyankor, ha már az írás sem megy annyira, mint szeretném. Egyszer minden véget ér, ahogy szokás mondani. Mostanában elég rossz állapotban vagyok, meg kell tanulnom küzdeni, hogy tudjak akkor is veled lenni, ha gyengébb vagyok. Ez most egy ilyen fázis nálam, de ígérem, többet nem írom, hogy vége van a blognak, mert csak akkor lesz vége, ha már tényleg nem tudok írni neked, azt meg észre lehet venni egyből.
Hogyan mondhatnám el úgy, hogy megértsd mit érzek? Elég nagy zavar van a fejemben jelenleg, ki kell tisztuljak, mert az életem további sorsa függ tőle. Még amikor a betegségem közepe táján voltam, úgy véltem, kb. 50-55 éves leszek, mikor az állapotom rohamosan rosszabbodni fog. Így gondoltam akkor, nem tudom mi okból, talán azért, mert még elég jól tartottam magam fizikailag. Ez sokat számított, és számítana ma is, ha nem hanyagoltam volna el magam úgy, mint ahogy azt tettem. Ha kis lépéseket is, de kellett volna tennem, hogy ne érezzek romlást ennyire.
A jóslatom nem vált be még, mert rosszabbra számítottam 56 éves koromra. Szerencsére - mondom most, ebben a pillanatban, amikor egy feledékenységgel párosult zavarról van szó nálam most, és épp a várakozási idő felénél vagyok, türelmet kell parancsolnom magamnak, mert kell várni addig, míg egy bizonyos idő eltelik, ami majd eldönti, hogy ez most rosszabbodó állapot-e, vagy csak a nagy melegnek ami volt tudható be.
Csak azért írom, hogy küzdeni kell minden egyes nap, és nem csak nekünk betegeknek, hanem neked még jobban, aki egészséges, hogy elkerüljön a stressz minden káros oldala. Szóval azért írom, hogy küzdeni kell, mert ha egészséges vagy, akkor azért kell formában tartanod magad, ha betegként olvasod a blogomat, akkor meg gyere és küzdj velem együtt, mert minden elszalasztott pillanat csak nekünk árt, senki másnak.
Meg kell előzni a bajt, ez itt a titok kulcsa most. Ezen kell munkálkodnunk még olyankor is, mikor gyengébbek vagyunk, azért, hogy ne legyünk még gyengébbek. Hogyan tanuljunk küzdeni? - csakis cselekvéssel! - (ide bizony kívánkozik a felkiáltójel). A minap mentem busszal, és amikor két fiatal lány felszállt az egyik megállóban, már a buszon várta őket egy fiatal nő, aki azt kérdezte tőlük: - ugye nem volt nagy próbatétel?
Később kiderült, hogy a lányok gondozottak voltak, s így, önmagukat legyőzve fel mertek szállni a buszra egyedül, s én sejtettem, hogy hasonló jó feladatokat kapnak a gondozójuktól, hogy minél önállóbbak legyenek, ne legyenek állandóan a négy fal között. A lányok dicséretesen teljesítették amit mondtak nekik, s örültek, hogy meg tudták tenni, ami tőlük telik. Ez is a küzdés egy példája.
Sokféleképpen lehet küzdenünk, de a világ nem áll meg, egyre gyorsul, s nekünk kell lépést tartani vele.
Küldöm a dalt, amit már sejthetsz melyik is lesz, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek