Egy interjút fogok boncolgatni, ami Feldmár Andrással készült, s ez a címe: - "Félelem mindenkiben van". A cikk már a bevezetőben elárulja, hogy "Elbeszélgettünk az életről, és ő végül még megoldást is javasolt minden gondra: az összefogást."
Idézek a cikkből: - "Ha körbenézünk, csupa boldogtalan, frusztrált embert látunk magunk körül. Rosszkedvűek, szoronganak, sokan antidepresszánsokon élnek. Pedig a depresszió nem betegség, hanem tünet. Jelzi, hogy az ember kényszerek között, elnyomásban él, nem azt teszi, amit szeretne, nem hallgatja meg senki. Ezt nem lehet gyógyszerekkel kezelni. A hiba nem bennünk van, hanem a környezetünkben, azt kell megváltoztatni. Például úgy, hogy kialakítunk kisebb közösségeket, kiállunk egymásért. Szolidaritásra van szükségünk a túléléshez."
"Alapvetően az ember krízishelyzetben képes a legjobban összefogni. Egyszer egy angol bombázó legénység beszélgetéseit rögzítették és elemezték a pszichológusok. Kezdetben gyakoriak voltak a veszekedések. Ám ahogy meglőtték őket, és sürgősen vissza kellett térniük Angliába, a torzsalkodások egycsapásra megszűntek, a lehető legoptimálisabb együttműködés alakult ki. Pár száz évvel ezelőtt azért volt nagyobb az összefogás az emberek között, mert maga a világ is veszélyesebb volt."
"Gondolkodjunk el, hogyan élünk, és ez milyen hatással van a világra és a saját lelkünkre. Ehhez persze arra van szükség, hogy képesek legyünk lelassulni, és meghallani, amit a szívünk diktál. Ez nem mindenkinek megy. Ahhoz, hogy meglássam magamban a hibát, és túl tudjak lépni a rossz szokásaimon, ahhoz, hogy kiálljak a gyerekemért, a barátomért, a kollégámért, bizony bátorság kell. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem félek. Félelem mindenkiben van, de azt tudnunk kell: nem a jövőtől félünk! Hanem attól, hogy megismétlődik valami rossz a múltunkból. Mégis felül kell emelkedni ezeken a félelmeken, vegyünk egy nagy levegőt, és induljunk el az általunk morálisan helyesnek tartott úton, bármennyire tartunk tőle. Vállaljuk fel az érzéseinket, a szolidaritást, a kölcsönös függést."
"A párkapcsolatban is normális a függés. Mindkét félnek szüksége van a másikra, de ezzel egyikük sem él vissza, egyikük sem zsarolja a másikat, nem uralkodik rajta. Én is egy szárny vagyok és te is egy szárny vagy, külön-külön nem tudunk repülni, de együtt a magasba emelkedünk, és csodálatos élményben lehet részünk..."
Azt hiszem, ehhez nekem már nincs mit hozzátennem, még annyi idekívánkozik, hogy az interjút a test és lélek című folyóirat egyik számában olvastam és az interjút Herczku Nóra készítette, az ő írásából idéztem.
Hallgass meg egy dalt, amit szeretettel küldök neked. :)
+ egy ráadásdal, hogy vidám legyél egész nap. Tudod, a jókedv az ragadós, nevess bátran, s légy ma te a kezdeményező, aki tud hatni másokra, s azt a vidámságot, ami benned van, add át szeretettel másoknak is. :)
Utolsó kommentek