Ugye te is számtalanszor megfogadtad magadnak, épp úgy mint én, hogy ha valami rosszat mondtál vagy esetleg tettél, többet nem fogod elkövetni ugyanazt a hibát. Mégis belefutunk a csapdákba amik elénk jönnek váratlanul. Hirtelen történnek ezek a hibák, olyan hirtelen, a perc tizedmásodpercében, hogy esélyünk sincs szinte meggondolni, hogy most éppen mit is kellene mondanunk vagy tennünk.
Ugye van az a mondás, hogy ugyanabba a folyóba kétszer nem léphetünk, mert már más lesz az a víz az áramlat miatt, a víz folyása miatt. No, ez az értelmezés a mi esetünkben (mármint hogy kétszer ne kövesd el ugyanazt a hibát) nem érvényes, nem működik. De miért nem? Miért vagyunk ennyire esendők? Nyilván azért, mert nem lehet mindig tökéleteset nyújtanunk, nem lehet mindig olyan szinten gondolkodni, hogy az helyes legyen. Vétünk hibákat, de helyrehozzuk. Teszünk olyat, amit nem lenne szabad, de tanulunk belőle és legközelebb biztosan eszünkbe jut, hogy hol hibáztunk korábban.
Aki boldogságra törekszik, bele kell nyugodnia abba, hogy nem állandó a jókedvünk sem, és az érzelmeink bizony néha csalóka játékot játszanak velünk. Én sem tudtam magamról korábban, hogy mennyire rabja vagyok bizonyos érzelmeknek, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy sokszor ezek voltak a boldogtalanságom okai. Nem tudunk mindig magas színvonalon dolgozni sem. Kifáradunk, és ha kifáradunk, hamarabb ejtünk hibát valahol, és ilyenkor történik meg az, hogy ugyanabba a csapdába esünk mindig és ugyanazt a hibát vétjük, mint előtte korábban. Hiába is igyekszünk javítani magunkon, ha nem pihenünk, bizony a fáradtság lesz az oka annak (és néha a figyelmetlenség), hogy nem gondolkodunk előre. Hogy vajon mit tudunk tenni ilyen esetekben, az nagy kérdés.
Annyiféle fajta lazító technika, stresszűző fortély létezik ma már, hogy nem is tudjuk kiválasztani a számunkra üdvözítőt. Egy azonban biztos. Ha már megtörtént a baj, ha hibáztunk, álljunk meg. Várjunk, álljunk félre az autónkkal például, vagy hagyjuk abba épp azt amit csinálunk, mert szünetre van szükségünk. És hogy milyen hosszú szünetre lesz szükség, az függ attól, hogy milyen mély sebet ejtettünk esetleg a társunkon, vagy saját magunkon. Ha lehiggadtunk és átgondoltuk, hogy mi lesz a következő helyes lépés az életünkben, csak akkor induljunk újra el az autónkkal és csak akkor folytassuk a munkánkat. Figyeljünk arra, hogy mikor fáradunk ki annyira, hogy már szinte nem is figyelünk oda arra, hogy mit mondunk, mit teszünk. Elkap a hév és mi megyünk utána, megyünk vele és már a gondolataink egészen máshol járnak, nem tudunk mértéket tartani. Hiába szólunk ilyenkor magunkra, azt hisszük, ez a jó, ami most történik velünk, ez jár nekünk, bolondozunk és a nagy bolondozásnak sokszor sírás a vége.
Van egy könyv, a címe Értelem és érzelem - (Jane Austen írta). Én sem olvastam, de a terveim között szerepel. Nagyon sokszor kell különbséget tennünk a két szó közé, külön kell választanunk és nem mindegy, hogy mikor melyik kerekedik felül. Néha az érzelmeinkre hallgatunk, néha meg az értelem veszi át a hatalmat. Van, mikor meg jól megférnek egymás mellett. Hát, tulajdonképpen éppen erre kellene törekednünk, hogy az ész és a szív is tudja mit akar és az a jó, ha ugyanazt akarja. Ha közben meg megtanulunk tényleg mértéket tartani mindenben, ahogy a nagy keleti bölcsek tanácsolják, akkor két legyet ütünk egy csapásra, és csak mi járunk jól. :)
ui.: olvass bele, hogy a Wikipédián mit írnak a könyvről, de ha van időd, olvasd is el, mert egy nagyszerű könyvet olvasol majd. - S ne feledd, mindig mindennek van megoldása, mindig mindenre van gyógyír, csak rá kell találnunk.
Utolsó kommentek