...de sajnos le kellett mondanom róla. Amikor olyan dolgokról muszáj lemondanod, ami kitöltötte a napjaidat, imádtad, rajongtál érte, szinte mindennap veled volt, hát, az maga a keserűség, amit kénytelen vagy elviselni. Így voltam én a bicajjal, amikor már kénytelen voltam letenni.
Imádtam bicajozni! :) Szerettem gyalog is járni, közlekedni, de a bicaj az más volt, megvolt a maga varázsa, és nagyon fáj még most is, hogy le kellett mondanom róla. Már nem voltam biztos a forgalomban, ez viszont azzal járt, hogy veszélynek tettem ki magam ilyenkor már, ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom a bicajozást. Azóta is irigylem még azokat is, akik idősebb korban is be tudják vállalni akár az elektromos bicajt is. Sokszor jut eszembe, hogy mennyire hozzám nőtt, mennyire vártam, hogy reggel felpattanjak az én kétkerekűmre.
Elgondolkodtam most, miért is alakult így, miért is nem próbáltam újra és újra visszaszokni a kerékpárra? Akkor, amikor letettem a bicajt végleg, olyan időszakom volt, hogy nem tehettem mást. Később már jobban lettem, de kialakult a félsz, a félelem, hogy mi lesz, ha...?!, megint összezavarodok a forgalomban, így nem mertem kockáztatni. Így már csak kedves emlék marad az az időszak, amikor még magabiztosabb voltam, és persze fiatalabb is jó pár évvel.
Van, mikor nagyobb horderejű dolgokról kell lemondanunk, és muszáj megtenni az elkerülhetetlen lépést, mert vagy magunknak ártunk vele, vagy másoknak. Fájó sebek keletkeznek emiatt, mert csak nehéz feldolgozni azt az érzést, ami kialakul bennünk ilyenkor. Nincs is mivel pótolni, hiszen úgy vagyunk kitalálva, hogy az érzelmeink sokszor felül kerekednek a szívünk mélyén lévő kincseink szeretetén. Én is sokáig vívódtam, mire el tudtam fogadni a kegyetlen valóságot. Ezért is írom mindig, hogy vigyázz nagyon magadra, mert jöhet bármi, ami felborítja, felboríthatja az addigi életedet.
Meg kell találni a módját, hogy valami kiválthassa azt a rajongást, azt az imádatot, amit tápláltam a kis bicajom iránt. Nem csak magát a bicajt szerettem, hanem azt is, hogy mindig elvitt oda, ahová menni akartam, gyors volt, mint a villám, és nagyon szuper érzés volt közlekedni vele. Sokszor hamarabb értem el vele az orvoshoz pl., mintha busszal mentem volna. Remek találmány, az biztos. Talán egyszer megértem majd, hogy miért kellett, hogy így történjen minden, ahogy alakult az életem, de mindig is kedvesen és örömmel gondolok vissza azokra a felhőtlen bicajozós napokra. :)
Hallgass meg egy dalt, és készítsd elő a saját bicajodat, mert huss!, és már csak azt veszed majd észre, hogy eljön a várva várt tavasz, és élvezet lesz kimozdulni, kirándulni egyet csak úgy kedvedre. :)
Utolsó kommentek