Amikor megismersz valakit, még alig tudod, hogy megbízhatsz-e benne, de azért mindig megelőlegezzük ezt az érzést, hiszen enélkül talán még beszélgetni sem volnánk képesek egymással. Ezért aztán nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden kapcsolatnak csakis bizalom lehet az alapja.
Régebben, sokszor éltem úgy, hogy gyanakvással voltam az emberek felé. Ez változó volt, de kizárólag a betegségem okozta ezt, különben nem vagyok olyan, hogy minden ok nélkül elfordulnék bárkitől is. Nem tudtam megbízni senkiben, mindenkiben potenciális ellenséget láttam, azt hittem, hogy ellenem vannak, és ez a nagyfokú önbizalomhiányomból is táplálkozott. Nagyon rossz volt átélni, hiszen gyenge is voltam, és így kifejezetten szükségem volt arra, hogy valaki támogasson. Ezért elhagyatottnak is éreztem magam sokszor. Nagyon sok erőfeszítésembe került, hogy meg tudjam változtatni az emberek felé az érzéseimet. Volt, hogy szántszándékkal erőltettem magam, hogy valamilyen jelét is tudjam mutatni az érdeklődésemnek. Mindent hiábavalóságnak éreztem. Éveken keresztül így élni nagyon nehéz, mert fokozottan stresszt vált ez ki, és feszült pillanatokat generál. Hogyan sikerült mégis megváltoznom, nem is nagyon tudom, de az biztos, hogy ráébredtem, egyedül maradok a magányommal, ha senkit sem engedek a közelembe.
Amikor találkozol valakivel, egyből kialakul egyfajta szimpátia, vagy mégsem. Nem lehet tudni, hogy vajon kit zárunk be a szívünkbe mindjárt az első pillanatban, és ki az, akitől távolságot szeretnénk tartani, mert nem bízunk meg benne eléggé. Talán a stílusunk az, ami mindjárt elárul minket, ez az, ami alapján mások döntenek arról, hogy befogadóak legyenek-e velünk szemben vagy sem. Ha nem tudsz megbízni valakiben, akkor nem is hiszed el róla, hogy bármiben is tudna segíteni neked, vagy bármit is megosztanál vele. Aki túl sokat csalódott életében, vagy úgy érezte, hogy ez így van, képtelen közeledni az emberek felé, képtelen jó és tartós kapcsolatot kiépíteni. De ha azt nézzük, hogy szinte állandóan kapcsolatba kerülünk másokkal, akkor nem mindegy, hogy hogyan is tudjuk kezelni az érzéseinket.
Az, hogy valaki jóindulatú és látszik rajta, hogy meg lehet bízni benne, egyéni elbírálás alá esik. Sok mindent mérlegelünk mielőtt vakon megbíznánk valakiben, de egy biztos. Nem élhetünk bizalom nélkül, nem élhetünk csak úgy remete módjára. Ha számítanak nekünk valamit is a kapcsolataink, akkor ott nyilvánvaló, hogy felfedezhető egyfajta jóindulat mindenki felé. Amikor bizalmat "építünk ki", kicsit talán rizikót is vállalunk, saját érzéseinket is átadjuk a másik félnek, így nyitottabbá válunk, és talán sebezhetőbbé is. Nagyon sok zárkózott ember van, aki nem engedi közel magához az embereket, de lehet, hogy ezzel önmagának is árt, hiszen eltávolodik tőlük. Aki bízik a saját érzéseiben, meg tud bízni másokban is, megelőlegezi a bizalmat másoknak, ami kimondhatjuk, hogy nagy kincs az életünkben.
Hallgass meg egy dalt, sok szeretettel küldöm neked. :)
Utolsó kommentek