"az élet nem mindig habos torta..."

Mindig szerettem a hajnalokat, amikor világosodik az ég, eltűnik a sötétség és egy új nap virrad ránk. Szeretek is korán kelni, szinte együtt a Nappal, olyan sok időm lesz hirtelen, hogy először azt sem tudom mit kezdjek vele.

De sokszor énekeltem magamban, hogy: - "...Boldogság gyere haza, Késő van gyere haza, Honnan jössz nem érdekel, Gyere haza csak ennyi kell!..."

Miért épp két év múlva? Azért, mert ennyi idő már kellő változást hozhat el a számodra. Akár le is fogyhatsz, ha épp ez a terved, de számtalan ötletedet meg tudod valósítani ennyi idő alatt.

El tudjuk-e dönteni egyáltalán, hogy mik azok a haszontalan tevékenységek? Van, amikor például az, hogy elodázol valamit, az épp hasznodra lehet a későbbiekben. Pedig elodázni valamit, halogatni valamit eléggé rossz szokásunk is lehet, de fordíthatjuk-e a magunk hasznára vagy sem?

Mark Twain tudta mit ír le a fenti mondatban. Sőt! Folytatja tovább: - "Szóval kösd el a hajódat, és hagyd el a biztonságos kikötőt. Fogd a szelet a vitorláidba, kutass, álmodj, légy felfedező!" 

Szeretem a számítógépet noteszként is használni, mert ha olvastad a címbéli mondatot, láthatod, hogy nem mindent tudunk elraktározni az elménkben. 

Rájöttem, vagy legalább is azt hiszem, hogy rájöttem, mi vitt engem folyamatosan a rosszullétekbe. Olyan rosszullétekbe, amitől régebben nem tudtam szabadulni sehogy sem.

"...Feketén bólingat az eperfa lombja, Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat."

Nagyon csúnyán összeszedtem valami nyavalyát. Ilyenkor nyáron, a nagy melegben úgy fáztam, hogy fel kellett öltözzek hosszú ujjú pulóverbe.

A mostani napjaim nem éppen rózsásak, jobb szeretem, ha minden napomat áthatja a szeretet, az örömforrások, a vidám hangulat. Mostanában volt az, hogy kezdtem elveszíteni a lábam alól a talajt.