Az ember mindig változik, és ha változik, akkor különböző hangulatokat él át, különféle érzelmek kerítik a hatalmába, ezért van, amikor azt sem tudja hányadán áll érzelmileg. Általában azért jól kezeljük az érzelmeinket, csak éppen nálam alakult ki ez úgy, hogy főleg ők irányítanak engem és nem fordítva.
Nem voltam mindig akaratgyenge és voltak bőven vágyaim, amiket meg szerettem volna valósítani. Csak hát nem olyan a betegségem, mint egy influenza, hogy ha jól gyógyulunk, akkor semmi bajunk többé, egészségesek leszünk. Az én alapbetegségem sajnos egy folytonosan romló állapot, mindig visszazuhanok rosszabb állapotokba, és ha jobban is vagyok, az nem éppen a tökély, csak létezni tudok jobban egy kicsivel. Persze vannak boldog pillanataim, amiket sosem adnék semmiért, és őrzöm is őket a szívem csücskében, de kiszámíthatatlanul jönnek néha rám rosszullétek, amikkel egyelőre nem tudok mit kezdeni. Volt, hogy megállt a betegségem romlása és egy bizonyos szinten tudtam élni, de most megint a nyaka köré akar tekerni ez az alattomos kór. És hiába is járok kontrollra, sokat nem tudnak segíteni, ha sokáig nem javulok, jöhet a kórház, ahol esetleg helyrepofoznak valahogyan.
Szóval nem voltam mindig akaratgyenge, igenis nagyon jól és vidáman éltem lánykoromban az életemet, jó volt emberek között lenni, és volt bizony kitartásom is, mindig megcsináltam, amit kitűztem magam elé. Ezt nagyon bánom, hogy épp a kitartásom változott negatív irányba, mert sok mindent tud befolyásolni ha ki tudunk tartani egy döntésünk mellett. Nagy mumus lett nálam a kitartás maga, szinte mindenen meglátszik, hogy nem vagyok az az igazi életvidám ember, aki bármikor bármit meg tud oldani. Tudom, hogy mindenen lehet változtatni, én is ezt írom neked a blogban, mert így igaz, csak vannak olyan élethelyzetek, amik megkívánnák, hogy erősebb és kitartóbb tudjak lenni. Sokban gátol ez engem, hogy ezt nem tudom elérni.
Amikor még kislány voltam, emlékszem, hogy történt valami, ami még akkor megingatta az én önbizalmamat, de tudtam kezelni valahogyan a további éveimet, de így visszapillantva én is azt mondom, mint sok pszichológus mondja, hogy a gyermekkorban elszenvedett traumák visszaköszönnek még felnőtt korunkban is. Akinek van elég ereje, ő túl tudja tenni magát ezen, de én alapból is érzékenyebb típusú vagyok, így amikor valamilyen megrázkódtatás ért korábban, mindig elsírtam magam, mert olyan mélyen a szívembe hatolt a fájdalmas érzés. Amikor már jobban felnőtt voltam, több sikerélmény is ért, és ezeknek hála, tudtam úgy élni, hogy szabadnak éreztem magam, és mindent kibírtam, igaz, néha magamba fojtottam a bánatomat. Ezért is mondom labilis természetűnek magamat.
Nagy kincs az akaraterő is és a kitartás is, én is minden nap küzdök értük, van, amikor sikeres is tudok lenni ilyen téren, de a nagy mumus az megmaradt, azt valahogyan még nem sikerült elkergetni az életemből. Sok bejegyzés szól arról, hogyan is tehetünk szert akaraterőre, és hogyan is legyünk eléggé kitartóak. Legbelül tudom rájuk a választ, csak a gyakorlatban nem mindig sikerül a megvalósításuk. De azért is élek, hogy egyre erősebb tudjak lenni, egyre több mindent meg tudjak oldani, és egyre változatosabb életszemlélettel éljek tovább.
"A lényeg (...) nem az, hogy mennyi időt töltesz az egyes dolgokkal. Nem. Az energia számít, amit belefektetsz." (Michael Crawley)
Hallgass meg egy dalt, s légy nagyvonalú a gondolkodásodban! :)
Utolsó kommentek