Minden okkal történik, azt mondják, a test és a lélek megbetegedései is. Ezt jó lett volna tudnom sok-sok évvel ezelőtt, amikor még mindenkit felelőssé tettem a betegségemért. Később persze már beláttam, hogy ez butaság volt a részemről, de például nézzük a depressziót magát, mint betegséget a sok közül. Ha én tudom ezt a fenti igazságot akkor, amikor benne voltam a betegségben, akkor biztosan már korábban utánajártam volna, hogy miért és mi okból is alakulhatott ki ez a betegség nálam?
Kezdjük az elején! Egészséges vagy, semmi bajod, és a következő pillanatban már azt sem tudod, hogy fiú vagy-e vagy lány, és mi miért is van a világon?! Egy egészséges ember hogyan kerülhet ilyen gyorsan bele a betegségbe, hogyan alakulhatott ki ez nálam? Még most sem tudom rá a pontos választ, csak annyit, hogy valószínű, valamiért legyengült az immunrendszerem, és másképp értékelt az idegrendszerem, az agyam mindent, ami velem történt abban a pillanatban. Nemsokkal korábban születtek a gyermekeim, és beleestem akkor a szülési depresszióba, amit szintén nem tudom, hogy mi vált ki, de hogy kétszer is végigment ez rajtam, az alaposan próbára tette a szervezetemet. De ha okkal történik minden, akkor mi okozta mindezt? Nem mindenkit fog el a szülési depresszió, aki babát szül, és akit elfog ilyesmi, mindenki másképp is dolgozza ezt fel. De mitől jön létre, mi okozza mindezt?! Előtte én magamat stabil természetűnek hittem, de lehet, ez nem volt így, mert arra emlékszem, hogy már kislányként is nagyon hamar elsírtam magam mindenen. De valahogyan kinőttem ezt, vagy csak én hittem, hogy túl vagyok rajta. Aki labilis valamiben, ő nem igazán egészséges még akkor sem, ha jókedvű általában vagy vidám és felszabadult. Bármikor megtörténhetett volna velem ez a tragédia, ami kiváltotta a depressziómat, meg a többi velejáró betegségemet is. De miért sírtam el magam olyan könnyen? Minden mindig visszavezethető a gyermekkorban ért esetleges traumákra, amiket még akkor nem tudtunk feldolgozni kellőképpen. Nálam is voltak ilyen traumák gyermekkorban, és lehet, hogy túléltem, nem törődtem vele akkor, mert nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Pedig trauma lehet egy keményen nevelő szülő is, vagy bármi, ami megrendíti az alapokat, amik addig biztosan álltak. Nem beszéltem meg sosem senkivel ezeket a traumákat, még a drága édesanyámnak sem mondtam el, pedig ő biztosan meg tudta volna nekem mondani, hogy ezeket nem szabad elfojtani magunkban, át kell beszélni és helyre kell hozni őket. Amíg ez nem történik meg, addig a trauma bennünk él, és gyermekként így élni szinte életveszély, szerintem. Úgyhogy, ahogy a legtöbb pszichológus is mondja, minden baj gyökere a gyermekkorban ért sérülésekben keresendő. Mindenkinél történik ilyesmi, csak éppen nem traumának hívják, hanem lehet, pont szemet hunynak felette. Nem szabad ezt tenni, mindig arra kell törekedni, hogy élménydús gyermekkorunk legyen, és a mi gyermekeinknek is élménydús legyen minden napja. Erre sok átbeszélt beszélgetésből jöttem rá, mert én sem gondoltam volna, hogy miket "szenvedtek" a gyermekeim, amíg gyermekek voltak, miközben én úgy voltam vele, hogy nagyon jó közegben élnek és örülnek a gyermekéveknek. Most derülnek ki ezek a gyermekkori kis szenvedések, amikor beszélgetünk a gyermekeinkkel. Nagyon kell figyelni mindenre, de mindenre képtelenség figyelni, ezért is lehet mondani, hogy minden gyermek életében történik vagy történnek kis szenvedések, amiket ők akkor, meg még később sem tudnak feldolgozni. És ebből adódik az is például, ha később nem jól teljesítünk a munkában vagy a magánéletünk nem úgy alakul, ahogy azt mi szeretnénk, és még lehetne sorolni tovább.
Szóval, minden okkal történik, és ezeket az okokat jó ha ki tudjuk deríteni magunknak, hogy egy szép és boldog jövőben tudjunk reménykedni. Visszatérve a depressziómhoz, valószínű, hogy a gyenge idegrendszerem a ludas a kialakulásáért, és olyannyira megviselt engem ez a betegség a hozzájött többi betegséggel együtt, hogy csak most nemrégóta tudok jót nevetni mindenen, és érzem azt, hogy kiszabadultam a régi béklyóból, és hozzá kell tenni, hogy nem kis munka van emögött. Sok embernek köszönhetem, hogy végül a gyógyulás útjára tudtam lépni, mert lehetett volna ez másképp is, fordulhatott volna az ellenkező irányba is az egész, ha nincsen mellettem valaki, aki mindig segítette a gyógyulásomat. Nehéz elfogadni a tényt, hogy minden okkal történik, és sokszor szeretnénk is áthárítani a felelősséget másokra, nem kutakodunk, nem keressük meg a betegség valódi okát, baját. Már én ugyanazt a helyzetet, ami régebben kikészített, már nevetve fogadom, mert azt tudni kell, hogy egy-egy élethelyzet többször is jelen van az életünkben, jó ha ezt tudjuk és számolunk is vele. Minden rossznak ki kell deríteni az okát, mert különben mindenféle betegségbe kerülhetünk, nem tudunk már úgy koncentrálni mint korábban, és nem tudjuk értékelni az életünket sem kellőképpen. Olvasd majd még el többször ezt a bejegyzést, mert lényeges dolgok szerepelnek benne, ami mind igaz és amikre jó ha naponta figyelünk.
Hallgass meg egy dalt, hallgasd sok szeretettel! :)
Utolsó kommentek