Kifáradtam! De csak egy kicsit. Futópadoztam. :) Lehet, nem most este 9-kor kellene ezt gyakorolni, de volt hozzá kedvem, és még jobb kedvem lett tőle, és pont ez a lényeg, hogy mindig jó szinten tudjam tartani a hangulatomat. Ugye észrevetted te is, hogy egyre inkább alakul a jó irányba az életmódváltásom? Mindig egy picit teszek érte, és az eredmény önmagát igazolja, jókedv formájában. :)
Sok minden történik egy napunk alatt, szerencsére, mert különben igencsak nagyon unatkoznánk. Lehet, nem mindig tudjuk jól követni az eseményeket az életünkben, de mindig azon vagyunk, hogy jól teljesítsünk és nem utolsósorban jól is érezzük magunkat a nap folyamán.
Képzeld el, nem fogsz tőlem ezután olyat hallani, hogy - szétszórt vagyok, vagy nem tudok mit kezdeni az életemmel, vagy össze vagyok zavarodva rendesen -, mert hál' Istennek eljutottam olyan szintre, hogy kezelni tudom már a körülöttem kialakuló helyzeteket, nem lesz többé sírás és nem lesz többé önmarcangolás, meg semmi olyan, ami nehezítené az életemet. :) Ez nagyon jó érzés nekem, kialakult bennem egyfajta nyugalom az élettel szemben, hagyom, hadd jöjjön, ami jönni akar, hagyom, hadd történjen bármi, mert rájöttem végre, hogy igenis nagyon sok beleszólásom van az életembe, csak jól oda kell tudnom figyelni mindenre.
Hát, most beszéljünk egy kicsit a motivációról, ez nálam sokáig nagy mumus volt, azt sem tudtam mi fán terem, és amikor olvastam róla, azt hittem, hogy óóó, ez igen könnyen megvalósítható, úgyhogy nincs is itt nálam e téren semmi baj. Azután kiderült, hogy igencsak melléfogtam a nézetemmel, mert akárhogyan is próbáltam magamat rávenni valamire, nemigen sikerült.
Ugye, amit mondasz vagy teszel, az határozza meg a sorsodat. Bármit mondasz vagy bármit teszel, ezzel már elindítasz egy folyamatot, amit már nehéz lesz visszafordítanod, hiszen a kimondott szónak hatalmas ereje van. Megtetted, kimondtad, megcsináltad. Elindítottál valamit, ami az előző pillanatban még nem volt jelen az életedben. Csendben ültél, figyeltél, mígnem egyszer csak gondoltál valamit, és kimondtad azt, ami a szívedet nyomta, azt, amit meg szerettél volna osztani másokkal is. Ezzel elindítottál egy folyamatot, ami már az életed része lett, ezzel együtt kell élned már, mert a szavaknak bizony bűvös erejük van és a semmiből alkotnak valóságot.
Úgy érzem, és úgy is tapasztalom, hogy az ember egy bizonyos mértékű fájdalmat képes elviselni, de ez szerintem mindenkinél más más mértékű. Ha például elmész a fogorvoshoz, számításba veszed, hogy ez valószínű, hogy bizonyos mértékű fájdalommal is fog járni még akkor is, ha a fogorvos nagyon ügyes és mindent megtesz annak érdekében, hogy te ne érezz semmiféle kellemetlenséget.
Sokat küszködtem a betegségem során a haraggal, ezzel a szörnyű érzéssel. Természetesen nem jószántamból, hanem mert így alakította ez a kegyetlen érzés a mindennapjaimat. Úgyhogy lehet, töviről-hegyire meg is ismertem, hogy mitől alakul ki és mit lehet csinálni, hogy elmúljon nálunk efféle érzés.
Azt ugye elkönyvelhetjük, hogy a jókedvünket nem lehet mindennap csakúgy leakasztani a fogasról, vannak borúsabb napjaink is az életünkben. De igenis nagyon sokat tehetünk azért, hogy mindig mosolygós szemekkel ébredhessünk fel reggelente és ez így is tudjon maradni a nap folyamán.
Arra jöttem rá, illetve azt fedeztem fel, illetve jó, ha úgy teszünk, hogy értékes pillanatokkal lepjük meg a társunkat, akivel épp összehozott a jó sorsunk, és ez kivétel nélkül vonatkozik mindenkire, akivel csak találkozni fogunk ezután is életünkben. Persze, nem az én felfedezésem ez, már jóval előttem tudta az emberiség ezt, hogyha kellően megbecsüljük azokat a pillanatokat, amiket kapunk a jó sorsunktól, annak számos jó hatása van ránk és az életünkre egyaránt.
"Mindenki, aki meghallgat minket, és a teljes figyelmével ajándékoz meg, azt az érzést adhatja nekünk, hogy érdemes élni. Ilyen a jó barát. A jó férj, vagy a jó feleség. Ilyen a jó szülő. Vagy akár egy idegen ember, aki végre figyel rád. Neked "ajándékozza" a figyelmét! Nagy és ritka dolog.
Mert mondani a magunkét: könnyű. Én, én, én! Fújom az "én" nótámat, az "én" szövegemet, az "én" sztorimat, mert akkor érzem, hogy érdemes élni, ha beszélek, ha kimondhatom, ami nyom. Néha csak dől belőlem a szó, mert meg akarok szabadulni a gondjaimtól, a feszültségemtől. Vagy egyszerűen csak el akarom adni az egómat, és produkálom magam.
De hallgatni és némán figyelni valakire: nagy művészet. Ehhez jóság kell. Szeretet és alázat."
(Müller Péter)
Utolsó kommentek