Hát, itt van a nyár, s vele együtt jön a szabadság, a felhőtlen örömök ideje. Láthatod a képen, hogy mindenki egy célért dogozott egész évben, hogy végre kipihenhesse magát a fáradtságos munka után. Felszabadulnak a gátlásaink is ilyenkor, kicsit merészebbek vagyunk így nyáron, mint egyébként. Örülünk, hogy végre süt a nap, s nem árnyékolja semmi be a szabadságunkat.
Egyszer jókedvedben vagy, máskor meg elszomorít valami. Szeretnénk mindig vidáman élni, csak sokszor nem tudjuk, hogy a rosszkedvünket hogyan változtassuk meg. Pedig lehet, hogy egyszerű lenne a dolgunk, ha figyelnénk mindig önmagunkra. Csakhogy fülön csípni egy-egy rossz gondolatot nem mindig egyszerű feladat. Hosszú távon pedig mindenképpen megérné, mert a napunk értelme múlik rajta.
Vannak percek, amik soha nem jönnek vissza már az életünkben, ha nem használjuk ki még őket időben. Fontos figyelmeztetés, hogy - amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Nem tudhatod, hogy a holnap mit hoz reád, ezért kell tudni megbecsülni azokat a perceket, amik most még a kezedben vannak, amiket most még ki tudsz használni, mert lehet, hogy holnap már nem lesz rá időd. Vagy kedved, vagy lehetőséged.
Szeretem Szalay Ádám honlapját, http://szalayadam.hu Igazán 2016 óta gyűjtöm a sikerleckéket, amik hírlevél formájában jönnek. Vannak rövid videók, amikben az a jó, hogy egyrészt ötleteket ad, másrészt továbbgondolásra késztet engem, és sokat tanulhatok, ha akarok.
Valamit el akarok mondani neked. Természetesen éjfél után van, most is felébredtem és nem tudok visszaaludni. Négy éve, mikor kezdtem a blogot írni, nem tudtam, hogy ma is itt ülök majd a gép előtt, és azt kérdezem magamtól, hogy téged vajon mi érdekel, minek örülnél, mit szeretnél olvasni, miről szeretnél hallani? Nem tudtam, hogy lesz annyi erőm, hogy sok-sok időn keresztül veled legyek, és figyelmeztesselek, mit hogyan csinálj, hogy ne kerülj olyan csapdákba, mint én kerültem régebben.
Valószínűleg, igen. A betegségem kezdetén ahogy írtam, olyan trauma ért, amit akkor nem tudtam feldolgozni, nem voltam képes kezelni. Ebből adódóan már egy kis stresszes helyzetet is traumaként éltem meg, azt hittem, hogy itt a világ vége, és valami szörnyű dolog fog történni vagy velem, vagy a szeretteimmel.
Hallgattam egy videót, amiben arról volt szó, hogy például a fogyókúrához elengedhetetlen a kellő motiváció. Enélkül kudarcra vagyunk ítélve. De hogyan legyen kellő motivációnk, hogyan szerezhetünk magunknak olyan célt, ami felvillanyoz minket, inspirációt ad a további életünkhöz?
Van úgy, hogy úgy érezzük, hogy a fejünk fölött összecsaptak a hullámok, mindennek vége, rossz időben és rossz helyen születtünk meg ezen a földön. Szerencsére ilyesmire csak ritkán gondolunk, mert általában jó körülményekkel vagyunk megáldva, és az emberi természet is tud alkalmazkodó lenni. Mégis, van, hogy elveszítjük a lábunk alól a talajt, és azt hisszük ennél rosszabb már nem is lehetne, mint ahogy most érezzük magunkat.
Hogy miért látjuk pesszimistán általában az előttünk lévő dolgokat, nagy talány. Miért nem várunk el több sikert, miért hisszük azt, hogy számunkra nem létezik megoldás egy problémára, ki tudja? De az tény, hogyha adva van egy eset, egy olyan helyzet, amit már nem tudunk kikerülni, mindig valamilyen fondorlatot sejtünk mögé. Azt hisszük, az élet ellenünk játszik össze, és nekünk nincs más lehetőségünk, csak megadni magunkat.
Este minden elcsendesül, a rohanó napok megállnak, és átadják magukat a nyugalomnak. Szeretem a nyugalmat, hiszen olyan sokáig voltam zaklatott. Az életem nagyobb részében csak szorongtam minden másodpercben, ezért tudom értékelni a lecsendesült estéket.
Utolsó kommentek