Mindig is baj volt a célkitűzéseimmel, sosem tudtam jól meghatározni a céljaimat. Én csupán felírtam listaszerűen, hogy mit szeretnék elérni, de az ezekhez vezető út már bizonytalan volt, azt sem tudtam hogyan kezdjek bele. Nem nagyon volt világos előttem, hogy milyen lépések szükségesek a céljaimhoz. Azután rádöbbentem, hogy kevés bennem a fegyelem.
Haragszol? Szoktál haragudni? Nem jó szokás, ha lehet ezt szokásnak nevezni. Haragból még jó dolgok sosem születtek. A harag csak még több haragot, ellenszegülést, feszültséget generál. Mit tudsz tenni, ha egyszer megharagudtál valamiért? Sok mindent, csak amikor haragos vagy, ezek a dolgok nem jutnak eszedbe.
Karinthy Frigyes pont úgy fogalmazta meg ezt az állapotot, ahogy az a valóságban van. Legalább is az én betegségemnél éppen így van, rengeteg idő telt el, mire a lelkem hozzá tudott edződni a régen ért sérülésekhez, a régen kapott fájdalmakhoz. És ez mindenkinél így van. A lelkünk nagyon sérülékeny, úgyhogy óvni, védeni kell.
Hirtelen arra gondoltam, hogy mi történne, ha magamra maradnék minden problémámmal egyszerre és nem tudnám eldönteni, hogy hogyan is éljek ezután, hogyan oldjam meg a nagy gubancot az életemben? Remélem, szerencsére ilyesminek nagyon csekély a valószínűsége, de az élet mindig produkál furcsaságokat és egyik pillanatról a másikra adódhatnak olyan helyzetek, amikbe bizony beletörne a bicskánk (már ha lenne bicskánk).
El sem hiszem, most gondoltam csak utána, hogy az idén júniusban lesz tíz éves ez a blog. :) Szupppiii! :) Nagyon örülök ennek, ilyen kitartó még semmiben sem voltam, még ha megszakításokkal is, de írom a blogot és ez már így marad, amíg a világ világ! :)
Sokszor gondolkodom rólad, nem is hinnéd milyen sokszor! Amikor kezdtem írni ezt a blogot, minden olyan furcsa volt, szinte idegennek tűnt minden amihez csak nyúltam. Nem találtam a szavakat, pedig tudtam mit szeretnék írni, mégis keresnem kellett a szavakat, hogy megállja a helyét az, amiket írok. Nem akartam sületlenségeket írni, de valahogy mégiscsak sikerült megírni az első bemutatkozó posztot. Később is több órába telt mire egy-egy bejegyzés egyáltalán el tudott készülni.
"Mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát, ha élni akar, ez a természet törvénye." (Wass Albert) - Amikor olvassuk ezeket a sorokat, amiket Wass Albert írt, kicsit megijedünk, azt hisszük, a sors kemény próba elé állít minket ahhoz, hogy a végén jól érezzük magunkat a bőrünkben. De ha arra gondolunk, hogy mindenkinek más-más természete van, akkor már nem esik olyan rosszul, hogy harcolnunk kell a jó sorsunkért.
Van Gárdonyi Gézának egy mondata, amire jó ha figyelünk: - "A virágot a napfény bontja ki; az emberi lelket a szeretet." -, ezt az idézetet most olvastam, és szerettem volna megosztani veled, hiszen annyira igaz.:) Ezért most az emberi szeretetről lesz szó, amiről szinte mindennap érdemes szót ejteni, mindennap jó megemlíteni magunknak.
Azt hiszem úgy van, hogy sokszor bújunk a betegségünk mögé. Nem merünk szembenézni a valósággal. Azt hisszük, hogy a betegség valamilyen ördögtől való dolog, valaki más okozta nekünk, mi nem tehetünk róla. Nagyrészt az életmódunk befolyásolja, ennek köszönhetjük, hogy egészségben vagy betegségekkel éljük-e az életünket.
Egy nagyon fontos dologról szeretnék írni neked most, egy olyan fogalomról, amit sokszor a sutba vágunk, mondván mi nem vagyunk képesek gyakorolni. Ez a fogalom a - megbocsátás -, mégpedig legelőször önmagadnak kell tudnod mindenért megbocsátani, csak azután tudsz másoknak is megbocsátani.
Utolsó kommentek