Kezdek olyan állapotba kerülni, mikor állandósul az aggodalmaskodásom. Hiába teszek ellene bármit, elhatalmasodik ez a rossz érzés. Ilyenkor össze kell szednem, hogy mit is tudok az ellenszerekről, milyen módon lehet túljutni ezen a holtponton. Előszöris meg kell tudnom állapítani, hogy mi is volt az, ami esetleg kiváltotta hogy romlik az állapotom. Sokszor van, hogy belekapaszkodok egy elhangzott mondatba, ezen rágódom, és kitalálok ezernyi gondolatot arra, hogy ebből milyen nagy zűrzavar fog kerekedni. Saját magamat őrlöm, saját magamnak csinálok plusz feszültséget, ezzel mennek el a napjaim, ami azt vonzza maga után, hogy nem tudom csinálni a dolgomat.
Volt ugye gyógyszerváltás is, ami előidézheti ezeket a rossz érzéseket, mindent meg kell tudni szokni. Volt gyógyszercsökkentés is, ami elkerülhetetlen, mert nem szabad, hogy megszokja a szervezetem a nagyobb mennyiségű orvosságokat. Így várható is volt, hogy gyengébben leszek. Ilyenkor jön jól, ha vannak tartalékaim. Ezeket a tartalékokat akkor kell összegyűjteni, mikor jobb fázisban vagyok. Olyankor kell többet lenni emberek között, olyankor kell megtenni a nehezebb feladatokat. Így folyamatos jegyzetelésben vagyok, gyűjtöm a varázserőt a rosszabb napokhoz. A túl sok pihenés is (amire azért szükség van), káros lehet. Rendet kell teremteni, egy rendszert kell kidolgozni, ami bármikor alkalmazható, és amit mindig végig tudok csinálni egy nap.
Van egy gyengébb ritmusom, amit akkor lehet bevetni a napjaim közé, ha már érzem, hogy zavart a fejem, és nem tudok megfelelően gondolkodni. Ilyenkor néha hagyom, hogy történjék bármi, megadom magam a történéseknek. Háttérbe vonulok, amíg el nem vonul a fejem fölül a vihar. Ez van mikor sok időt vesz el, és csak lassan múlik a rossz érzés, de ki kell várni, mert csak önmagamat szorítanám sarokba ha fejetlenül csinálnék bármit is. Közben azért figyelnem is kell, hogy mikor jön el az én időm, amikor már érzek magamban elég erőt a folytatáshoz. Ha sikerül útközben nyakon csípni az aggodalmaskodást, akkor jöhet a erősebb program, amit mindenképpen teljes aktivitással kell véghez vinnem. Ekkor bármit lehet csinálni, mert beláttam, hogy nem is olyan vészes a helyzetem, és ezért kezdek is megnyugodni. Hasonló az életem, mint a sinus görbe vonala, egyszer fent és egyszer lent vagyok, és tudnom kell alkalmazkodni a pillanatnyi helyzethez és a pillanatnyi érzéseimhez. Ezért szeretem a relaxációt, és az olyan estéket, mikor bevállalom, hogy most földolgozom a valós vagy a vélt sérelmeimet és szembenézek velük. Ez néha katartikus élményeket jelent, hiszen mindig azt hiszem az elején, hogy nekem van, vagy volt igazam. De épp ezért kellenek ezek a "földolgozós esték", hogy mélyebbre tudjak ásni az érzelmeimben, és el tudjak addig jutni, hogy belássam, másnak is lehet igaza, nemcsak nekem. Amikor így beláttam, hogy nem csak az én aggodalmaskodásomnak kell mindig érvényt szerezni, akkor tudok bocsánatot kérni másoktól, és meg kell tudnom bocsájtani még magamnak is, mert csak így tudok tovább élni. Ha nincs megbocsájtás, nincs értelme hadakozni a feszültségekkel teli életemben.
Túl sokat sem szabad foglalkozni egy érzéssel, főleg ha az az érzés negatív irányú. Mihelyt alkalom van rá, helyettesíteni kell valamilyen pozitív élménnyel, érzéssel, ami kizökkent egyből a letargiából. És ilyen feszültségoldó a zene is, ezért küldök neked egy dalt, legyen vidám napod, és töltsd kellemesen a hétvégét. :)
Utolsó kommentek