Ha visszagondolok a betegséggel teli időszakomra, el kell, hogy ismerjem, nagyon sokszor (sőt, talán mindig) segítségre volt szükségem, hogy ha el kellett intéznem valamit. Így alakult ki, hogy végül megszoktam, hogy mindig mást kérjek meg, ha valamilyen probléma merült fel az életemben. De az élet mindig változik, és éreztem, hogy ennek így biztos nem lesz jó vége. Míg végül történt olyan esemény, ami elindította a "lavinát", éreznem kellett, hogy bármit is csinálnék, most egyedül én kell, hogy bizonyítsak, nincs aki tudna segíteni, mert ezt a feladatot nekem egyedül kell megoldanom.
Persze most is az első reakcióm az volt, hogy kit is találhatnék, aki segítségemre lehet. Minden megoldás végigpergett a szemem előtt, kértem telefonos segítséget, szóbeli segítséget, de végül be kellett lássam, hogy most csak én dönthetek. Döntenem kell, hogy vagy megteszem amit illene megtennem, vagy magamra zúdítom jó pár ember haragját. Az, hogy nem járok nagyon emberek közé csak ront a helyzeten, és emiatt adódik ez a kellemetlen helyzet. Ki kell mozdulnom (mégpedig egyedül) itthonról, ami mindig is komoly erőfeszítést jelentett. És nem csak ki kell mozdulnom, de tudom, hogy ez a szituáció a rosszullétet hozza magával. És kint az utcán emberek között rosszullenni nem hiányzik. De most, ahogy írom a sorokat is érzem, hogy keresem a kibúvót, várok valamilyen csodára, ami megoldaná a problémámat.
Egyre több olyan helyzet fog adódni, amit nem fogok tudni megoldani, ha most nemet mondok, és visszavonulót fújok. Belekerülök a saját magam alkotta csapdába. Ezért is vagyok frusztrált naponta, mert nem merek bevállalni kis stresszel járó feladatokat sem már. A megoldás természetesen az lenne, hogy elmegyek, és megoldom ami rám van szabva. Csak magamra számíthatok jelenleg. Sok mindent kell egyedül elintéznem ahhoz, hogy a végén eljussak a megoldáshoz. Végiggondoltam, mi is történne ha tényleg bevállalom, és meg merem tenni azt, amitől pedig annyira rettegek. Végülis eddig mindig történtek olyan véletlenszerűségek, amik jó irányba vitték a dolgaimat. Csak elindulni nehéz, ha már "benne vagyok a szituációban", akkor már talán nem is olyan vészes a feladat. De a félelem nagy úr nálam, és visszahúz. Nincs sok időm, két hét alatt meg kell tennem, amitől annyira félek.
Természetesen dönthetek úgy is, hogy kivonom magam a forgalomból, és itthon maradok. Azt az érzést viszont már ismerem, mikor a lelkiismeretem megszólal, és amit ilyenkor érzek, rosszabb végül, mintha megtettem volna azt amitől rettegtem. Döntenem kell pár napon belül, még lemodhatom a helyzetet, de csúnya viselkedés lenne részemről, és a másik féllel szemben sem illendő ilyet csinálni. Vagyis össze kell szednem magam. Fel kell készülni lelkileg a helyzetre, végig kell pörgetnem magamban, hogy hogyan győzhetem le a sárkányt magamban. Le kell tudnom győzni a félelmeimet, és biztos, hogy útközben is lesznek majd segítőim.
Ne engedd, hogy te magad hasonló problémával kerülj szembe. Mindig mindenre van megoldás, csak én most még nem tudtam megtalálni. De bízok annyira magamban, hogy végül megoldódik minden körülöttem.
Hallgass meg egy dalt, szeretettel küldöm neked, ébredj vidáman, legyen szép napod. :)
Utolsó kommentek