Van, amikor egyáltalán nincs kedvünk beszélgetni senkivel, mert nagyon magunk alatt vagyunk. De még ilyenkor is hiányozhat az a biztató beszélgetés, ami kimozdít minket letargikus állapotunkból. A kommunikációnak hatalmas ereje van, hatalmas jelentősége van az életünkben. Talán voltál már úgy, hogy mindenkivel meg szeretted volna osztani az örömöd, világgá szeretted volna kiáltani, hogy milyen szép is az élet, milyen fantasztikus napod van. Ez az eset azt hiszem, hogy mindenkivel megtörtént már, szerencsére.
Ha beszélgetsz valakivel, figyelsz rá, érdekel mit mond, érdekelnek a társad érzései, ráhangolódsz arra a vonalra, amit a beszélgetőtársad sugároz feléd. Jó esetben oda-vissza működik a dolog, és kölcsönös az érdeklődés egymás iránt. Ha magadba vagy roskadva, nem hiányzik már annyira, hogy mindent megossz a világgal, beburkolózol, bezárkózol a négy fal közé, és várod, hogy jobb kedved legyen. Ilyenkor is jól jön ha kisegít valaki a nagy bajodból, tanácsot ad, felkarol, biztat és segít kimozdulni a megfagyott légkörből.
Örülhetünk, hogy társas kapcsolatban élhetünk. Vannak olyan típusú emberek, akik szeretik, ha beszélnek hozzájuk, ők inkább a hallgatók táborába tartoznak. Vannak, akik mindenhez hozzá tudnak szólni, mindenkihez van egy kedves szavuk. Ők általában mindig tudnak beszélgetést kezdeményezni, nincs olyan téma, amihez ne tudnának hozzászólni. Vannak, akik kölcsönösen át tudják venni egymás ritmusát, és hosszú történeteket tudnak elmesélni, hosszú órákon át tudnak beszélgetni egymással. Teljesen mindegy melyik típusba tartozol, kommunikáció hiányában megszűnik körülötted az élet, beszűkülsz, és akár depressziós is lehetsz emiatt.
Ennek elkerülése érdekében jó, ha gyakoroljuk a beszélgetés mindent átformáló tudományát, és jó, ha nem vonulunk vissza ha alkalmunk van egy-egy jó társalgásra. Legyünk mi a kezdeményezők. Akár már két szó, például az, hogy - hogy vagy? - beindíthatja a beszélgetés ritmusát, és ne menjünk el szó nélkül soha egymás mellett. Bármilyen rövid is egy beszélgetés, továbbmenve visszaemlékezünk az elhangzott szavakra, és jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy milyen jó is, hogy összefutottunk az illetővel.
Beszélgessünk, beszélgessünk és beszélgessünk. Keressük azokat a helyzeteket, amikor szóba elegyedhetünk a társainkkal, és alakítsuk úgy a beszélgetés fonalát, hogy mindkét beszélgetőtárs egyformán kivegye a részét a társalgásból. Az eredmény önmagáért beszél, örömmel veszünk majd búcsút egymástól, s megállapítjuk, hogy milyen jóízűt is beszélgettünk, örülünk, hogy a jó sorsunk összehozott minket. Hallgassuk meg egymást szeretettel, figyeljünk egymás szavaira, hiszen szavainknak nagy hatása van a másik emberre.
Hallgass meg egy dalt, amit sok szeretettel küldök neked. :)
Utolsó kommentek