Gimis koromban nyaranta mindig mentünk építőtáborba, nem kaptunk pénzt a munkánkért, lehet, épp ezért volt olyan élvezetes az egész nyár, szabadok voltunk, imádtunk mindent, bármivel is találkoztunk akkor. Az almaszedéstől a levendulavágásig mindenre jelentkeztünk, ott voltunk a Balatonon, délutánonként megfürödtünk benne, este disco-ba jártunk a lányokkal és a fiúkkal. Sok ismerősünk lett, mert szinte mindenkit a barátunkká tudtunk fogadni. Szépségesen boldog emlékek nekem ezek az időszakok! :)
Azután (a gimi után) már nem sokkal meg is betegedtem, szinte mindent elveszítettem az emlékeimből, de most már vissza tudom idézni őket, és annyira örülök ennek, mint még soha. A kínzó betegségem sok mindent kivett belőlem, és még ha évtizedek is kellettek ahhoz, hogy boldogabban tudjam élni az életemet, nem bánom már azt, hogy betegség kínoz, valamilyen formában már együtt tudok élni vele. Persze nem volt ez mindig így, mindenféle praktikát próbáltam bevetni a gyógyulás érdekében, nem mind használt, de alaposan megismertem magam ezalatt a gyógyulási folyamat alatt. Voltak természetesen közben is boldog perceim, csak nem mindnek tudtam örülni, nem mind hozta ki belőlem azt, amire én számítottam akkor. De sosem szabad feladni a küzdelmet, hiszen annyiféle szépség van a világban, hogy ezekért megéri a küzdés maga.
Nem tudom, te hogyan élsz meg egy gyógyulási folyamatot, nekem sokszor tört borsot az orrom alá a betegségem, amit régebben nem is tudtam hova tenni, nem tudtam mit kezdeni vele. Pánik, szorongás, depresszió és társai, meg ugye az alapbetegségem a skizofrénia tarkították az életemet fiatalabb koromban, és nem mondhatom, hogy valamelyikből is sikerült kigyógyulnom, meg kellett tanulni ezekkel együtt élni. A szívszorító fájdalmon keresztül egészen a melankóliáig, mindent átéltem már eddig, ami nem egy boldogságos érzés, de már más szemmel tudok rájuk gondolni, mint korábban. Más életvitelt folytattam régebben, mint most, de még mindig nem tudtam elérni az igazi, a valódi életmódváltást. A sok szép élmény, ami azért a részem volt, gazdagítja az emlékeimet, és neked is csak azt tudom tanácsolni, ha hasonló kínok gyötörnek, mint engem néha, hogy - soha ne add fel a küzdelmet, soha ne hátrálj meg! -, mert mindig fogsz találni kapaszkodókat, amik segítenek folytatni az életedet. Már sokfélét írtam a betegségemről, de azt, hogy hogyan lehet intelligensen elviselni egy ilyen kórt, azt nehéz megfogalmazni. Először is nem hibáztathatsz senkit, sose hidd azt, hogy mások okozták a te betegségedet, ezért kár is haragudnod bárkire is. Nem éri meg, nem tudod úgysem bebizonyítani senkinek, hogy pont ő volt a ludas azért, mert te most a kínok kínját éled meg. Inkább járható út az, hogy törődsz önmagaddal, és nagyon figyelsz mindenre, hogy bármi boldogságot tudjon hozni az életedbe. Csak ez számít, hogy mindig, minden egyes percet boldogan tudj átélni. Nagyon nehéz ez a folyamat, amikor épp őrlődsz valamin, de mindenképpen úgy van, hogy tényleg minden rosszban van valami jó is. Én nagyon sok rossz régi szokásomat hagytam el, mert megpróbáltam odafigyelni a tetteimre, megérezni azt, hogy ezek mind ártalmasak, és nem visznek előre az utamon. És ugye a rossz szokások helyére igyekeztem jókat beépíteni, ami nem mindig sikerült, de ez egy élethosszig tartó folyamat az én részemről, úgyhogy van még min munkálkodnom. Mégis küzdök én is most is, pont ugyanúgy, mint sokan mások hozzám hasonlóan.
A bizalom, a törődés, az odafigyelés, a hit, a szeretet, ezek olyan érzések, amiket meg kell tanulnunk magunknak, ha még úgy igazából nem rendelkezünk velük. A bizalom mindenképpen nagyon fontos, és az, hogy bízni tudjunk mindenkiben, ne hagyjuk el magunkat, hanem foglalkozzunk a saját lelkivilágunkkal is. A törődés is egy olyan érzelem, amit meg tudsz tanulni másoktól, ha te még nemigen rendelkezel hasonlóval. Az odafigyelés talán a legfontosabb, és a szeretet, az, hogy érdekeljen téged, hogy mi történik veled és másokkal, és tudj szeretetet adni és kapni egyformán. Sok érzelem befolyásolja a mindennapi életünket, meg kell tanulnunk őket időnként kordában tartani, hogy ne okozzunk károkat másokban, sem önmagunkban. És törekedni kell arra, hogy ezernyi, tengernyi sok szépet élhessünk át, legyen számtalan sok szép emlékünk, amire érdemes visszaemlékezni, pont úgy, mint ahogy már én is örömmel tudom felidézni a régebbi csodás érzéseimet. Sokszor írtam már, hogy melós dolog ez, időt kell rá szánni, de amit cserébe kapsz, azt örökre a szívedbe tudod zárni, és már senkit sem fogsz azért hibáztatni, hogy te beteg vagy, vagy beteg voltál. Nem mindennapi küzdelem az életünk sokszor, de mindig fel kell tudnunk állni a padlóról, mert ez a saját érdekünk is egyben, csakis így tudunk boldogok lenni, csak így tudunk boldog pillanatokat átélni. :)
Utolsó kommentek