Voltál már úgy, hogy magára kellett hogy hagyjál valakit, akit pedig úgy szerettél? Nem önszántadból tetted ezt, az élet rákényszerített. Ilyenkor majd megszakad a szíved, másra sem tudsz gondolni, csak rá, és érzed, hogy semmi sem tudja már kitörölni a szeretetét a szíved mélyéről, mert ez már a te részed. Tőle kaptad és megőrzöd most már ezt a szép érzést a szívedben.
A szeretet hatalma óriási! Nincsen fegyver ellene, mert önmagából ad mindig, és mindig azt adja, amire épp most van szükséged az életedben. Ha elhagynak, ha nem szólnak már többet hozzád, a szeretet már így is, úgy is a szívedbe férkőzött, és ezt senki fia már nem tudja megváltoztatni, szerencsére! Semmi más érzelem nem fogható a szeretethez, ez egy olyan érzelmünk, amit ajándékba kapunk mindig az életünk során, napról napra, percről percre. Őrizd is kellően a szívedbe rejtve! :)
Olvasd most ezt a szép verset, neked hoztam, és sok szeretettel adom át neked!
Wass Albert: Vizek felett
Ó Istenem, de könnyű volna
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek a mosolygása.
Ha tudnám azt, hogy minden álmom,
amit az élet szétzilál,
valakinek valóra vál
és lelkem minden barázdája,
amit a sors naphosszat árkol:
neki lenne a boldogsága.
Ha tudnám azt, hogy amíg bírom,
minden ütést érette adnak.
Lélekölő fekete éjek
az Ő álmain virrasztgatnak,
minden derékba tört reményem,
őrlése száz malomkeréknek:
minden, amit csak reám mérnek:
simogatás egy Sorstestvérnek.
Mint tenger-őr elnéznék messze,
csalnám a vihart magam ellen,
vigyáznék: az Ő vitorlája
mindig fehéren lengedezzen,
s ahol akar, oda menjen.
Ó Istenem, de szép is volna:
így őrködni valakiért
vizek felett az őrtoronyba.
Utolsó kommentek