Sokat gondolkodom, persze inkább csak magamról, hogy vajon miért nem sikerül változnom, ha annyira szeretnék? Lehet, hogy már ez a görcsös akarás is negatív irányba viszi az életemet, az igyekezetemet. Lehet, hogy mégsincs bennem annyi igyekezet, mint amennyi vágy a cél elérésére. Lehet, hogy vannak lépések, amiket egymás után kellene csinálnom, egymás után kellene betartanom.
Ha dühösnek érzed magad, az nem történik ok nélkül. Vagy ha szomorú vagy, vagy aggódsz valamiért, az sem történik ok nélkül. Érzel valamit, és ez az érzés kialakul valamiért. Dühös vagy, mert nem úgy sikerültek a dolgaid, ahogy azt te szeretted volna. Szomorú vagy, mert épp összevesztél a legjobb barátoddal. Aggódsz, mert jön a hó vége, és vannak még befizetetlen számláid. Minden érzés kialakul valamiért.
Hallasz valamit, ami rögtön megragadja a tudatodat, és attól a perctől kezdve sosem felejted el azt a szót vagy mondatot, amit az imént hallottál. Olvasol egy könyvet, egyszercsak megragad az emlékezetedben egy szövegrész, de lehet csak egyetlen szó vagy mondattöredék, és elkezdesz gondolkodni. Vajon miért épp ez a pár szó jelent számodra mindent most, vajon miért ez a pár szó változtatná meg az életed?
" - Az igazság egyszerű - bátorított Maharishi. - Nyilatkoztasd ki, hagyd, hadd álljon helyt magáért, és vigyázz, nehogy túlbonyolítsd a dolgot." Ezt a mondatot Deepak Chopra Kvantum gyógyítás című könyvében olvastam, és azóta is azon gondolkodom, vajon léteznek-e csodák, vagy tényleg az emberi test, az elme, az emberi természet gyógyítja-e meg saját magát?
Még 2015. július elsején írtam egy bejegyzést neked, csak pár mondat szerepelt benne a saját belső hangunkról. Most visszakerestem ezt a bejegyzést, mert annak idején igencsak rossz állapotban voltam, de később jobban lettem szerencsére.
Ritkán nézek filmet a pszichiátriáról, és az elmebetegségekről, de most bekapcsolódtam az egyik ilyen témájú filmbe. A címe Pszichiáter a világ ellen. Minden ilyen film visszahozza a betegségemet, és végiggondolom, hogyan is alakult volna az életem, ha nem lettem volna beteg.
Sok betegség okozója lehet a félelem. Félünk a kihívásoktól, ezért stresszes állapotba kerülünk. Aggódunk, félünk a jövőtől, ezért nem merjük azt csinálni, amit pedig nagyon is szeretnénk. Félünk, hogy kifutunk a pénzünkből hó végére, ezért túlhajszoljuk magunkat, kimerülünk. Félünk, hogy másoknak több jut a jóból, ezért irigykedünk, még jobban igyekezünk többet teljesíteni, pedig már így is eléggé leterheltek vagyunk.
Sokszor történik velünk, hogy azt mondjuk magunkban - szinte alig élek már! -, ki vagyunk fulladva, le vagyunk lombozódva, el vagyunk fáradva a nap eseményeitől. Mi történik velünk, hogy szinte alig élünk a nap végére már? Olvasom Baumeister - Akaraterő című könyvét, amiben felvázolja, hogy az akaraterőnk igenis el tud fogyni, kimerülhetünk még akkor is, mikor azt hisszük, hogy kellene legyen bennünk még elég életerő.
Igazi életre kell törekedned. És ennek a legjobb módja, ha mindig megteszed azt, ami tőled telik. Ez lehet, hogy néha nem is olyan egyszerű, mert az életünk kihívások elé állít minket.
Nem mindig vagyunk tudatában annak, amit látunk vagy amit hallunk, egészen egyszerűen azért, mert nem figyelünk eléggé. Figyeld meg reggel, mikor felébredsz a madarak csivitelését, csicsergését. Annyira megnyugtató tud lenni, ha tényleg csak a madarak énekére tudsz összpontosítani. Meg kell tanulnunk jól figyelni.
Utolsó kommentek