Amikor az ember lánya egészséges, és valamilyen módon megbetegszik valamiért, akkor még eszébe sem jut, hogy pár nappal tovább is tarthat a betegsége. Én is bíztam az immunrendszeremben mindig, és jól is szuperált, tette a dolgát úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Mindig kihúzott a csávából, nem engedte, hogy sokáig beteg legyek.
2023.10.26. 03:14 RiaRia
Az számít, amit ma teszel meg.
Kicsit változtatnék a címen, és úgy írnám, hogy - az számít, amit most (jelen pillanatban) teszel meg. - Sok mindenre gondolunk egy nap, ezernyi gondolat cikázik át az agyunkon, néha kavarognak is ezek a gondolatok, rendet tenni közöttük csakis te vagy képes. Az, hogy melyik gondolatod valósul meg, szintén tőled függ, attól, hogy mire vagy képes és mit vagy hajlandó megtenni ebben a pillanatban.
komment
2023.10.24. 19:09 RiaRia
Jó emberismerő vagy?
Hogy a csudába lehet ezt kideríteni? Minden nap, szinte minden percben találkozhatunk emberekkel, akik először idegenek nekünk, csak ha szóba elegyedünk velük, akkor derül ki, hogy kinek milyen a természete. Én, bevallom, nem vagyok jó emberismerő, sokszor derült már ki, hogy tévesen ítéltem meg egy társunk jellemét, vagy azt, hogy per pillanat igazat mond-e vagy sem.
komment
2023.10.24. 04:20 RiaRia
"Sírni fogsz, amiért az idő túl gyorsan múlik, és amiért végül elveszítesz valakit, akit szeretsz."
"Készíts képeket, nevess sokat, és szeress úgy, mintha soha nem fájna semmi sem, mert minden hatvan másodperccel, amit szomorúsággal töltesz, egypercnyi boldogságot veszítesz el, amit sosem kapsz már vissza!" (Andy Biersack)
komment
2023.10.22. 21:14 RiaRia
Folytasd akkor is, amikor már feladnád! (nehéz lesz, de megvalósítható)
Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor már nem bírjuk cérnával, minden idegszálunkkal csak a pihenésre vágyunk, mégis akadnak még tennivalók számunkra, amik nem tűrnek halasztást. Ilyenkor lehet, hogy bedobjuk a törülközőt sokszor, mondván, megvár holnap is a dolog, nem foglalkozom vele ma már többet.
komment
2023.10.22. 17:40 RiaRia
Függőségeink...
Azt olvastam, hogy minden második embernek van valamilyen függősége. Milyen függőségekre gondolok itt? Nézzünk csak engem, aki 18 éves koromig nem dohányoztam, mégis, amikor leérettségiztem, az volt az első dolgom, hogy kipróbáljam. A gimiben a többiek többsége már jóval előtte rászokott a cigire, én nem, pedig alkalom ugye lett volna bőven rá.
komment
2023.10.22. 12:00 RiaRia
Beszélgess sokat, mindig legyen mondanivalód!
Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor meg kell hogy valljam, nem mindig lehetett szóra bírni engem, aminek a hátulütője az, hogy mások nem értik, mi a szándékod, mit szeretnél, mire van szükséged, meg egyáltalán mi a csudáért nem szólalsz meg. A betegségem magával hozta azt, hogy nem tudtam megnyílni az emberek előtt, ezért jól bezártam magam a négy fal közé. Azóta már változott a helyzet, sokkal nyíltabb vagyok, lehet, sokszor nyíltabb, mint kellene.
komment
2023.10.21. 15:44 RiaRia
Hogyan kell pozitívan gondolkodni?
Pozitív változást azzal érhetünk el, ha legelőször is vannak céljaink, terveink, amikre tudunk fókuszálni. Ez már eleve biztosít minket arról, hogy igenis törődünk valamivel, ami fontos a számunkra, és így kevesebb időnk is jut negatívumokkal foglalkozni. A fontos dolgok azért fontos dolgok, mert sokat számítanak nekünk.
komment
2023.10.21. 01:07 RiaRia
Amikor megnyugszik a szíved...,
Sok butaságot követtem el életem során, de ez szinte mindenkivel így van. Amikor kizökkensz a valóságból, és egy másfajta életet szeretnél élni, mint amilyen neked való, eltávolodsz mindenkitől, aki szeretett eddig téged. Olyan messze kerülsz a saját valóságodtól, hogy azt sem tudod, hogyan is evickéljél vissza a rendes kerékvágásba.
komment
2023.10.19. 21:18 RiaRia
Ne vedd túl komolyan az életedet, mert hamar kifáradsz! Inkább szeress!
Vannak dolgok, amiket jól megjegyzünk magunknak, és ezek lehetnek rossz sugallatú dolgok, ilyenkor muszáj lazítani, mást csinálni, mert túl hamar kimerülhetünk, aminek még sosem volt jó vége. Ha nagyon a szívedre veszel valamit, számíthatsz rá, hogy igencsak rosszul fogod magad érezni egy jó ideig, épp addig, amíg nem vagy hajlandó ezt a dolgot elengedni az életedből. Ezért ne vedd túl komolyan az életedet, mert belefáradsz az örökös küszködésbe hamar.
Utolsó kommentek