"az élet nem mindig habos torta..."

Hiába minden erőfeszítésünk néha, nem tudjuk kialakítani magunknak az optimista látásmódot. Pedig nagyon szükségünk lenne rá a nap minden percében. Nem tudunk kibújni a bőrünkből, mindig visszacsúszunk a negativitásba.

Sokszor keresünk okot arra, hogy valamit ne tegyünk meg. Vagy azért, mert fájdalommal jár, vagy azért mert nincs elég önbizalmunk, hogy elhiggyük magunkról, képesek vagyunk megtenni azt a bizonyos dolgot. Nehezen nézünk szembe a fájdalmainkkal. Tudom, mert én is ilyen vagyok és dolgozom azon, hogy változni tudjak. 

Sokszor kapom azon magam, hogy ok nélkül mérgelődöm, valamiért nem jó a lapjárás, mindenen felkapom a vizet. Később persze hibáztatom magam, miért is nem volt több eszem akkor, sok boldog percem ment kárba emiatt.

Ha valami érzékenyen érint minket, mindjárt érzünk is valamit a szívünk tájékán. Egy apró nyilallást, egy leheletnyi kis szúrást, olyasmit, ami mindjárt megállásra késztet bennünket. Bármit is csinálsz, egy pillanatra összeszorul a gyomrod, megállsz és kezded kideríteni mi is okozta mindezt.

Csak az utolsó évek, hónapok, napok döntik majd el, hogyan is éltük le az életünket, megtettük-e azokat a dolgokat, amiket megfogadtunk magunknak egyszer valamikor. Életed színpadán te vagy a főszereplő, és csakis tőled függ, hogy mit valósítasz meg az álmaidból.

Azt olvastam egy könyvben, hogy a döntéseinket nagyban befolyásolják az érzelmeink. Ezt magamon is tapasztalom, nem véletlenül írok sokat az érzéseinkről. Az érzelmeink akkor is dominálnak, amikor például szeretnénk valamit, de azt most rögtön, vagyis akár most máris, azonnal akarjuk.

Észrevetted-e már magadon, hogy gondolsz valamire vagy látsz valamit, valakit, és ez az élmény annyira megragadja a fantáziádat, hogy nem tudsz szabadulni tőle? Annyira kötődsz ehhez a gondolathoz vagy érzéshez, hogy szinte megbénít, nem is tudsz másra koncentrálni, csak erre.

Ma megint egy olyan nap van az életemben, ami sorsfordító lehet, mert megint belevágtam valamibe, amire már régóta vágytam. Sőt! Hát, igazán nem most vágtam bele először, de most érzem azt, hogy most tényleg jó úton haladok és sikerülni fog. Nem árulok vele zsákbamacskát, és talán ki is találtad, hogy ez maga az életmódváltás lehet.

Sokszor gondolkodom, miért is esek vissza mindig a betegségembe, pedig megfogadom minden egyes alkalommal, hogy ez lesz az utolsó helyzet, amikor engedek a rossz érzéseknek. Mégis újra és újra belefutok a csapdába, mint később kiderül, a saját kis csapdámba.

Nem mindig sikerül úgy elviselni egy napunkat, ahogy azt éppen illik. Főleg, ha ki vagyunk merülve, nincs semmihez kedvünk, benne járunk a hétköznapok taposómalmában, és egyébként is kifáradunk még olyankor is, ha épp nem csináltunk egész nap semmit, csak unatkoztunk. Nem volt egy épkézláb ötletünk sem, hogy honnan is meríthetünk magunknak energiát most azonnal.