"az élet nem mindig habos torta..."

Átgondoltam a teendőimet és az azokra fordított időt, azt az időt, amire most szükségem van. Túl sokat ültem a számítógép előtt, ami a többi dolgaim rovására ment. Kicsit össze kell szednem magam, és egy másfajta életvitelt kell kialakítanom magamnak, hogy a további életem ne legyen haszontalan. A nyarat most erre fogom használni, és remélem, hogy megújulva, energikusabban kezdem majd az őszt, a telet és a többi évszakot is. Minden évszakváltás megkínoz egy kicsit, alkalmazkodnom kell most pl. a hőséghez, amit kevésbé bírok, és az itthoni dolgaimat is ráncba kell szednem. Kell egy kis pihenő, fel kell töltődnöm egy kicsit belülről, át kell alakulnom kívülről, hogy jobb formában lehessek. Nem búcsúzkodni akarok, csak fáradt vagyok, és terveim vannak magammal. Hogy sikerül-e a változtatás, a váltás, nem tudom, de most mindhárom blogomat pihentetem egy kicsit, egy kicsit kényszerből is, nem szántszándékkal. Ha lesz erőm, ősztől újra írni fogok, de még annyira nem látok előre. Azt tudom, hogy megrekedtem, és valamit ki kell találnom ahhoz, hogy újult erővel tudjak bármit is csinálni. Volt már szünet a blog írásában, igaz, akkor azt hittem, hogy befejezem az írást. Nem tudom, hogy a jó Istennek milyen célja van velem, de fülön kell fognom magam, mert kezdek rosszabb fázisba kerülni, ami nincs jó hatással a környezetemre sem. Sok dolgot tervezek, hogy ebből mi fog megvalósulni, majd az idő és a szorgalmam eldönti. Ha a sors is úgy akarja, akkor hamarosan találkozunk, én igyekszem a magam részéről. Kivizsgálásra is szeretnék menni, ez meg időt rabol el. Még a nyáron túl szeretnék lenni ezen is, mert semmit sem jó halogatni. Ha minden jól sül el, akkor biztosan írni fogok hamarosan. :) Legyél jól, élvezd a nyarat, használd ki a lehetőségeidet, és legfőképpen te is pihend ki magad, ha lesz rá alkalmad. :)

Küldök egy szép dalt a nyárra, gondolj erre a blogra, ha hallod. :)

Nagyon sok helyen olvasom, hogy minden betegség visszavezethető lelki okokra, lelki tünetekre. A lelki probléma egy fontos dolog, amit kezelni kell valamilyen módon. Én mindig hittem az alternatív gyógyászatban, igyekeztem is természetes úton gyógyulni. Csakhogy ez nem volt elég, mert legelőször, mikor felírták a gyógyszereket a betegségemre, én csak addig szedtem, amíg úgy éreztem, hogy már visszanyertem a régi önmagam, újra az a vidám és boldog lány voltam, mint mielőtt megbetegettem.

Nem tudunk mindig mindent úgy csinálni, hogy az emberek többségének akarata szerint legyen. De nem is kell arra törekednünk, hogy mindig tökéletesek legyünk, hiszen épp az a szép az életünkben, hogy emberi módon cselekszünk. És az ember esendő. Van, amikor nem sikerül úgy az életünk, ahogy elterveztük, reméltük és számítottunk rá. Épp az emel ki minket, embereket a többi fajtól, hogy megteszünk olyasmit, amit pl. egy csimpánz már nem tenne meg bizonyos szituációban. Tudatosan gondolkodunk, a gondolatvilágunk messze túlhaladja a Földön bármikor élt előember gondolatvilágát.

Mi lehet jobb garancia a jókedvünkre, mint az optimizmusunk, a nyugalmunk és a bölcsességünk. Optimista szemléletmódunk megvéd minket a sok negatív gondolattól, azoktól, amik börtönbe zárnak. A nyugalmunk a garancia arra, hogy mindig helyesen fogunk cselekedni, százszor is meggondolva, mit is teszünk. A bölcsesség az a kincs, amire akkor van szükségünk, amikor hirtelen kell döntenünk valamiben. A bölcsesség véd meg minket a túlkapásoktól, nehogy a perc tizedmásodpercében hozott rossz döntéseink vigyenek minket tévútra.

Régen, mikor még szinte alig tudtam kontroll alatt tartani a betegségem, az energiaszintem a béka feneke alatt volt, hogy ilyen csúnyán fejezzem ki magam. Semmire nem voltam képes, nem tudtam még az itthoni házimunkát sem elvégezni. Pedig ezenkívül még dolgozni kellett, a két kicsi gyermekünkkel is jó lett volna ha olyan szinten tudok foglalkozni, ahogy megérdemelték volna. A munka oroszlánrészét a férjem kellett, hogy átvegye, és nagyon sokat köszönhetek ebben az időben a nagyszülőknek, akik mindig készek voltak segíteni.

Minden sikeres tettünkhöz meg kell tenni azt a bizonyos első lépést, ami elindít valahová minket. Érezni fogjuk azt a bizsergést, ami akkor járja át a testünket, mikor megtesszük azt a félénk lépést, amire talán évekig készülődtünk. Belül a szívünk izgatottan kalapál, vajon tényleg helyes, amit teszünk, vagy megint becsapott a képzeletünk. Mi lesz ebből az egészből? Végig merek-e menni az úton, meg merem-e tenni azt, amitől annyira féltem még tegnap is, sőt még mielőtt elindultam volna, akkor is.

Minden napban van valami szép, valami magával ragadó, olyan érzés, ami rendkívüli, ami nem történik meg minden nap. Felfedezhetjük, ha figyelünk a környezetünkre. Csodálatosan ragyogó reggelre ébredhetünk, ha már előző nap gondoskodtunk a nyugodt álmunkról. Szeresd azt, ami benned van, szeresd a benned lévő jóságot, és csinálj egy rendkívüli napot a mai napból is. Már csak azért is, mert nem egy hétköznapi napról van szó, örüljünk együtt a gyermekeinkkel, üdvözöljük őket nagy szeretettel, hiszen ez az ő napjuk. Legyünk velük egész nap, és játsszunk annyit, amennyit csak bírunk.

Már benne járunk az éjszakában, és én csak gondolkodom. Azon tűnődöm, hogy miért van az, hogy mindennap elhatározom, hogy most végre tartom a napirendem, és időben megyek aludni, időben kelek fel, nem eszem több csokit fölöslegesen, és a vége mindig az, hogy itt ülök a számítógép előtt, és csak gondolkodom. Elmegy az időm esténként, és nem tartom a tervemet. Igaz, hogy most bánt valami, amivel orvoshoz kellene fordulnom, és meg is teszem, de mégiscsak a morfondírozás játssza a főszerepet nálam.

Valami mindig megváltozik az életünkben. Vagy el tudjuk fogadni, vagy nem. Sosem tudhatjuk, mi vár ránk. Egy véletlen baleset és már az utcán találjuk magunkat, ahol barátokat szerezni nem könnyű. Megélni még nehezebb. Egyre lejjebb kerülünk a mélybe, minden úgy látszik összeesküdött ellenünk.

Most lesz június 6-án három éves a blogom. Amiért újra szóbahozom, az az, hogy egy kicsit értékeljem magam ahhoz képest, amikor is belekezdtem az írásba. Az egész blog arról szól, amit az egyik bejegyzésben még a legelején írtam: - Leküzdeni a rosszat, s gyarapítani a jót! Szokássá tenni a jót, a kedveset! - Minden írásomban erre törekszem, és ezáltal tudunk gyógyulni is.