Nem jól akartam kezdeni először ezt a bejegyzést, de rászóltam magamra, hogy mindig hamarabb cselekszem, mint gondolkodom, és így azt mondtam, hogy, na jó, bánja kánya, kipróbálom az okos gondolkodást, amire lehet, hogy most azért nem vagyok teljesen felkészülve, de legyen így, bár úgy gondolkodni, ahogy most kell, úgy pont nincs semmi kedvem hozzá. Ebből már kicsit sejtheted, hogy nem vagyok most a helyzet magaslatán, de próbálkozom, hátha az írás kihozza a végére azt, amit ilyenkor vár az ember.
Úgyhogy nem is írom, hogy mi bajom van, és ezt hogyan is kéne orvosolni, mert egyelőre nem is tudom a megoldást, a lényeg, hogy ne engedjek a kínzó érzéseknek, amik ilyenkor eltöltenek. Nem is hibáztatok érte senkit, még most magamat sem, pedig ez szokott ilyenkor történni. Beszéljünk inkább arról, hogy mit csináljunk, ha az összeomlás szélén vagyunk, mit kezdjünk ilyenkor a tehetetlenségünkkel, ami elfog minket? Azt már tudjuk, hogy ha totálisan másba kezdesz bele, mint ami belesodort ebbe a helyzetbe, az rögtön át tud formálni téged, ha van benned egy kis igyekezet is erre. Azt is tudjuk, hogy ez általában nem nagyon szokott működni, mert épp ugye egy teljes katasztrófát élünk át teljes életnagyságban. Azt is tudjuk, hogy össze is tudjuk szedni magunkat apránként, kis lépésekkel, okos és szép gondolatokkal a fejünkben, de ugye ez megint csak nem szokott működni, mert képtelenek vagyunk okosan és józanul gondolkodni ilyenkor. Akkor mi tud működni? Az, hogy kivárunk, megvárjuk amíg a fellegek eloszlanak a fejünk mögül? Igen! Mindegyik variációban van használható stratégia, de egy összeomlott szív nem fog csakúgy hirtelen meggyógyulni. Persze, segíthet majd az idő, de nem mindig tud az sem. Nézzünk humoros videókat vagy olvassunk jó kis vicces dolgokat, amik felvidítanak? Igen! Ez is jó, lehet még pihenni egyet, aludni egyet a nagy traumára, vagy próbáljunk meg okosan gondolkodni, ahogyan azt ilyenkor a bölcsek is teszik, mert ők értenek ehhez. Én viszont nem vagyok ehhez még elég bölcs, hogy okosan tudjak gondolkodni.
Amikor azt hittem, hogy a betegségem megmarad a jó fázisban, tévedtem, mégpedig jó nagyot tévedtem, mindig is ki fog újulni, mert ezt az idő is bebizonyította, hogy nem vagyok egy stabil ember, akinél csakúgy megmarad minden egy örömteli érzésben. Mivel én az érzelmek embere vagyok, most direkt figyelmeztettem magam, hogy ne játszadozzak vele, próbáljak meg tényleg okosan gondolkodni. Ezért most ezt teszem, akármennyire nincs is kedvem hozzá, mert épp nem vagyok a toppon. Ha azt vesszük figyelembe, hogy nem szenvedésre születtünk, akkor mindig is arra kell koncentrálnunk, hogy az élet mindig ad egy esélyt egy új naphoz, egy új perchez, egy új pillanathoz. És ezt kell mindig figyelembe venni, ha az összeomlás szélén vagyunk. Ebben van a titok, ezt jó, ha megjegyezzük magunknak. Ha ma nem látod meg még ezt az esélyt, mert nagyon le vagy lombozódva, akkor ott a holnap, igen, a holnap, ami már kezdődhet egészen másképpen, mint ahogy ma a gyötrelmek között érzed magad. Erre az esélyre kell mindig felfigyelnünk, és ha észrevesszük ezt az esélyt, akkor a legmesszebbmenőkig ki is kell használnunk, mert különben tényleg jön a totális összeomlás. Mindig is számtalan esélyünk van, de sokszor vagyunk szemellenzősök, és nem látunk másfelé csak hátrafelé, vagy még addig sem. Én sem keresek most másik esélyt, mert egyelőre pihenek, és várok, és pihenek, és várok, de azután, ha kellően kipihentem magam, igenis lesem a kedvező alkalmakat a változáshoz. Mert ugye meg kell változnunk ahhoz, hogy ne omoljunk csakúgy hirtelen össze. Az én betegségemmel együtt jár ez a hirtelen összeomlás, egyik pillanatról hirtelen átvált a rossz, negatív oldalra, és onnan már nincs megállás a mélybe. Azt pedig már tudom, hogy a mélyből nagyon nehéz visszajönni a fényre.
Minden gondolatod teremtő erővel bír! Bármit gondolsz, valósággá válhat, és nagyon sokszor valósággá is válik. Ezért kell okosan gondolkodni, és nem hamar cselekedni, és én is ezért tartok pihenőt, mert olyan helyzetbe kerültem, amit másképpen még nem tudok megoldani. Próbálok okosan gondolkodni, és a józan eszemet elővenni, hogy ne szenvedjek csúfos vereséget az élettől. Meg ilyenkor jön az a kérdés, hogy: - hogyan jutottam idáig? -, erre ha tudsz felelni, az jó, és hamarabb lépsz előre kettőt, mint visszafelé hármat. De ha nem vagy ezzel tisztában, akkor ha nem szeretnéd magadat marcangolni, akkor el kell kezdeni okosan gondolkodni, és meg kell tanulnod nem hamarabb cselekedni. Ezt az előző mondatot nagybetűvel szerettem volna írni, mert az életünk számos területére igaz, és jó, ha megfontoljuk mindezt. Úgyhogy inkább csak megismétlem, hogy el kell kezdeni okosan gondolkodni, és meg kell tanulnod nem hamarabb cselekedni. Ez fontos az életünkben! A hirtelen cselekvésnek mindig megvan a hátulütője, olyan gyorsan teszed meg a rossz dolgot, hogy még szinte fel sem fogtad, hogy mit is csináltál, ártottál-e ezzel valakinek, akár saját magadnak is? Egyszerűen ilyen helyzetben nem tudunk okosan gondolkodni, mert vagy túl gyorsak a tetteink, vagy nem is gondoltuk át a tetteink jelentőségét. Szellemileg és érzelmileg is egyformán stabilnak kell lenned ahhoz, hogy jó döntéseket tudjál hozni. Ha most az összeomlás szélén érzed magad, akkor már nem vagy stabil és nem tudsz jó és okos döntéseket hozni. Ezért pihenek én is most és várok, pihenek és várok, hogy mit hoz a jövő, vagy például mit is fog hozni a holnapi napom, mert ez jelentősen befolyásolja az életem további alakulását is. Az, hogy valamit nem látsz a szemeddel most, az még nem jelenti azt, hogy az nem is létezik. Az esélyed megvan mindig az újra, a szebbre, a jobbra. Csak figyelj és ne kapkodj, ne hamarkodj el semmit. És, az élet nemcsak szenvedésről szól, nem csak arról szól, hogy tragikusan fogjuk fel a minket ért sérelmeket, hanem arról is szól, hogy ne menekülj el önmagad elől. Nézz szembe önmagaddal, vonulj vissza kicsit a kuckódba és valóban nézz szembe saját magaddal. Van időd rá, hiszen most úgyis az összeomlás határán vagy, úgyhogy időd az bőven lesz még amíg vissza nem nyered a régi formád. Ha márpedig sok időd van, akkor szakíts belőle önmagadra épp annyit, amennyire szükséged van. Ha szembe mersz nézni a valódi érzelmeiddel, a valódi gondolataiddal, akkor mindig fogsz találni megoldást minden problémádra.
Remélem, hogy nem voltam túl hosszú, és lesznek még biztatóbb írások is ennél a bejegyzésnél, de ahogy az életünk telik, úgy peregnek a perceink is, és minden rossz elmúlik egyszer, azt mondják az okosok, ehhez tartom én is magam, és próbálom én is eszerint élni az életemet.
Hallgass meg egy dalt, próbálok egy szép dalt választani, hogy jól teljen az estéd! :)
ui.: légy türelmes mindig önmagadhoz, mert csak így leszel képes egy jó életet élni majd!
Utolsó kommentek