"az élet nem mindig habos torta..."

Gimis koromban nyaranta mindig mentünk építőtáborba, nem kaptunk pénzt a munkánkért, lehet, épp ezért volt olyan élvezetes az egész nyár, szabadok voltunk, imádtunk mindent, bármivel is találkoztunk akkor. Az almaszedéstől a levendulavágásig mindenre jelentkeztünk, ott voltunk a Balatonon, délutánonként megfürödtünk benne, este disco-ba jártunk a lányokkal és a fiúkkal. Sok ismerősünk lett, mert szinte mindenkit a barátunkká tudtunk fogadni. Szépségesen boldog emlékek nekem ezek az időszakok! :)

Esős napra ébredtünk, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy egy fantasztikus napot alkossunk magunknak. Egyébként is a májusi eső aranyat hoz, ahogy azt tartja a mondás. De nemcsak aranyat érő esőt hoz magával ez a májusi hónap, hanem magát a szerelmet is, azt a csodálatos érzést, amire mindenki úgy vágyik egészen januártól decemberig minden egyes hónapban és napban. És ha már itt tartunk, a szerelemnél, beszéljünk is róla egy kicsit.

Ezt a szép idézetet hoztam el neked mára Tom Sweterlitsch-től, amiről sok minden eszünkbe juthat. Ugye milyen sok mindent veszünk természetesnek, ha egy kicsit jobban belegondolunk? Hangoztatjuk, hogy - márpedig csodák nincsenek! -, és még amikor valamilyen felfoghatatlan dolog történik velünk, még akkor sem gondolunk jobban bele ebbe, pedig én amondó vagyok, hogy igenis gondoljuk csak át jobban ezt a dolgot.

Nem mindig ébredünk egyformán jól. Amikor a nap felkel, vele együtt ébredek én is, én ezt hívom magamnak "aranyórának", ami a napfelkelte után telik el. Mivel már a hangzása is szép ennek a szónak, mindig megkülönböztetett figyelemmel telik el nálam ez az óra. Nekem mindenképpen aranyat ér, mert szeretek korán kelni.

Van most egy kis időm, és gondoltam, írok pár sort neked. Nagy átalakuláson megyek keresztül, olyan élmények érnek, amiket alig bírok magamban tartani. Csodás helyen vagyok, csodás panorámával, és fantasztikusan jó idővel. Azt mondanám, hogy gyere velem együtt megcsodálni ezt a sok szépséget, amit elém tár most az élet, de nem tudom merre is járhatsz, mit csinálsz éppen, sok dolgod van-e vagy ráérsz?

Sejthetted, hogy talán lesz még egy "utolsó" levél, amit beszorítok még ide a blogba. Ez csak természetes a részemről, ezért vágjunk is mindjárt a közepébe, mert már tényleg nem sok időm van hátra (persze csak képletesen!). Mindenki szívében ezernyi rejtelem bujkál minden egyes percben, és csak a Jóisten a tudója mindnek, hogy melyik rejtelem mikor és miért is alakul úgy, ahogy. 

Nem tudok jól elbúcsúzni, búcsúzkodni, mert legalább 20x írok búcsúzkodó levelet, újra és újra elmondom ugyanazt, csak éppen más szavakkal, próbálom szebbé tenni azt, ami fájdalmas, mert a búcsúzás, a búcsúzkodás mindig fájdalmas nekem. Te is tudod, hogy most egy kis ideig nem fogok írni, ezt is már jó párszor leírtam ide a blogba is, magamban meg még mindig fontolgatom, hogyan is búcsúzzak el úgy, hogy ne érezzek fájdalmat a szívemben.

Gondoltam, hogy megnézem A Titok című filmet, azt, amit régebben láttam, és amiről könyvem is van, és pont tegnap akadt a kezembe ez a könyv. Homályosan még emlékeztem az elejére, tudtam hogyan is kezdődik. De a sors másfelé sodort, illetve én azt hittem, hogy jó filmre kattintottam, de már az eleje furcsán gyanús volt, hogy ez nem az, amit én annak hittem. De épp ezért ajánlom most megnézésre neked, mert nagyon jó film, és hozzátartozik A Titok című filmhez. 

Mindenkinek a saját élete a legfontosabb. Ezt hiába is próbálnánk tagadni, ez így van, és ez nem merő önzés a részünkről, így vagyunk kitalálva. Hiába is mondanám, hogy nekem mások élete is ugyanolyan fontos, nem hinnél nekem, mert a cselekedeteimmel és már a gondolataimmal is az ellenkezőjét bizonyítanám neked. És amennyire természetes ez, annyira nehéz elhinni, de így van.