"az élet nem mindig habos torta..."

Nincsenek véletlenek. Az előző bejegyzésben írtam az El Camino zarándokútról pár szót, és elkezdtem kutatni utána, ami egy film megnézéséhez vezetett. Egész éjjel fent voltam, és nagyon a film hatása alá kerültem. Köszönöm, hogy rátaláltam a filmre, nekem nagy élményt nyújtanak azok a filmek, ahol Istennel találkozhatom. Sokszor érzem, hogy van egy segítőm, aki egyengeti az utamat, nem vagyok egyedül, nem vagyok elveszve a világban. Az angyalok mindig velünk vannak, és segítenek minket. Most is úgy irányították a kezem, hogy efelé a film felé vezessenek.

Közel két hónapja vetettem bele magam a nagy életmódváltásomba. Ezalatt a két hónap alatt sok minden történt velem, kb. öt kilót fogytam is, de nemcsak a fogyás volt itt a cél, hanem önmagam átalakítása. Ha értékelni szeretném a kezdeteket, azt, hogy hogyan álltam hozzá a megreformáláshoz, akkor azt kell mondjam, hogy nagy lelkesedéssel kezdtem ebbe a hosszú, egész életen át tartó munkába.

Sokszor gondolkodom arról, hogy mi lett volna, ha valamit másképp csináltam volna? Vagy valaki más másképp csinált volna, akivel én kapcsolatba kerültem? Mi lett volna, ha ezt vagy azt nem tettem volna meg, vagy épp megtettem volna bizonyos dolgokat? Furcsának hangzik a sok kérdés, mégis foglalkoztat időnként.

Az élet nem mindig habos torta. Ha meg sem próbálod irányítani az életedet, akkor az élet fog irányítani téged. Minden, amit tanulunk, lehet, hogy csak szokás kérdése. Elhatározod, hogy megtanulsz villanyt szerelni, és elvégzed a hozzá szükséges iskolát. Később már profitálhatsz is a tudásodból, esetleg vállalkozó lehetsz. De az élet nem mindig habos torta.

Azt hiszem, hogy mindenkinek biztonságot ad, amíg élnek a szülei. Amikor elveszítjük az édesanyánkat vagy az édesapánkat, hirtelen elbizonytalanodunk, nem is tudjuk, mitévők legyünk, hogyan éljük ezután az életünket. Magunkra maradunk nagyon is.

Minden napom úgy kezdődik, hogy hálát adok a Jóistennek, amiért segít nekem megküzdeni a betegségemmel. Nagyon sokan vannak úgy, hogy elviselik a betegségüket, úgy gondolják, ez valamilyen szükséges rossz, amin nem tudnak változtatni. Én is elfogadom, mert el kell fogadnom a betegséget, de ahogy a címben is írva van, felveszem a kesztyűt, és így visszaszerezhetem az egészségemet.

"Voltaképpen mi is az irigység? Valakinek van valamije, ami nekem nincs! Valaki tud valamit, amit én nem! Valaki meg mer tenni valamit, amihez nekem nincs bátorságom. Van valamije. Tud valamit. Mer valamit, így adunk hatalmat mások kezébe önmagunk felett."

Ha épp találkozóra mész, fontos számodra, hogy pontos légy, illendően fel legyél öltözve, és barátságos legyél. Ezekre a dolgokra odafigyelsz, mert fontos a számodra. Ha elmész otthonról, megfürdesz, hajat mosol, és ápolod a tested, hogy friss és üde legyél. Ezekre a dolgokra odafigyelsz, mert fontosak a számodra, és még véletlenül sem feledkezel meg róluk.

Teljesen normális, hogy hol jobban vagyunk, hol rosszabbul. "...aki állandóan aggódik és szorong, könnyebben fogják el pánikrohamok is. A pánik már csak egy kis lépés az olyasféle negatív gondolatoktól, hogy "nehéz az élet", "nem vagyok jó semmire", meg hogy: "nem tudok megbirkózni vele", "el fogok ájulni".