"az élet nem mindig habos torta..."

Gyermekkoromban is nagyon szégyenlős voltam. Lehet, hogy ez kihatott a fiatalon megszerzett betegségemre is, mert végképp sosem sikerült megszabadulnom ettől a rossz érzéstől. A mai napig kísért, de valahogyan átalakult egyfajta bűntudattá, hiszen oly sok minden volt amit megtehettem volna még a mai napig is. Valahogyan mindig győzött a gyengébb énem, mégha így leírva elég furcsán hangzik is. Hogyan győzedelmeskedhet az, ami gyengébb? Inkább úgy lehet fogalmazni, hogy megadtam magam mindig a körülményeknek, sodródtam sokszor az árral. Ezen már sokszor gondolkodtam, vajon mi gátolt meg mindig abban, hogy megtegyem, amit meg kellett volna tennem. 

 Sok szeretettel küldöm neked, hallgasd szívesen. :)

Idézek a Mondj le róla és... nyerj! című könyvből, amit Dr. Karin Lindinger írt, és már ajánlottam neked egyik bejegyzésemben. - " Elégedettnek lenni mindazzal, amink van, a béke és a védettség legmagasabb menedéke. Aki megtanulta a mértékletességet, kemény földön is alhat, mégis tökéletesen elégedett lehet. Aki viszont nem tanulta meg, képzelje magát akár a paradicsomba, mindig hiányzik neki valami: az ilyen ember szegény, bármekkora vagyona legyen is. A szellemi érzékelésben nem talál mást, mint korlátozást és kínt, míg az elégedett csupán élvezetet és örömet." - Ez az idézet szerepel mindjárt a könyv elején, ami Gautama Sziddhártha szavai, ő a történelmi Buddha, aki i. e. 500 körül élt. 

Van, hogy előtörnek rossz érzések, rossz emlékek, és ilyenkor el szeretnék futni, ki a világból, messze szaladni, hogy ne lásson senki, és láthatatlanná szeretnék válni minél hamarabb. Persze erre nem sok esélyem van. Már többször megfogadtam, hogy nem panaszkodom többé, magamban tartom ha fáj valami, és másra terelem a gondolataimat. Vannak olyan nyomasztó érzések bennem, hogy a mindig jókedvre hajló vidám természetem nem tud mit kezdeni ezekkel a fárasztó érzésekkel. Ilyenkor nagyon haragban vagyok az egész világgal.

Nem minden napot szeretnénk újra megélni. Ha volna egy időgép, amivel visszafordíthatnánk az idő szekerét néha, azt hiszem, hogy sokan lennénk, akik élnénk a lehetőséggel, és a rossz emlékű napokat átformálnánk. Van, amit nem tudunk elkerülni, át kell élnünk azokat az érzéseket, amit az élet hoz nekünk. Ilyen érzés, ha elveszítjük szeretteinket. Mindenki fél attól ha ez bekövetkezik. Van egy film, amit a minap láttam, és éppen erről szól, a címe - Időről időre. Nem tudtam csak a végén bekapcsolódni a filmbe, de lehet, hogy épp ezeket a részleteket kellett látnom ahhoz, hogy újra átéljem én is azt, mikor eltávozik közülünk valaki, és itt maradunk mi összetörten.

Valami mindig visszahúz ahhoz, amit a bejegyzés címében írok, hogyha meg tudjuk változtatni az alapvetően negatív gondolatainkat pozitívvá, egycsapásra megváltozna minden körülöttünk. Szinte mágnesként vonzzuk magunkhoz azt, amire éppen gondolunk. Ha nagyon sok rossz gondolat bújkál bennünk, bizony valóra válhat az, amit még álmunkban sem szeretnénk se látni, se hallani. Hogy is lehetne gyorsan valamilyen megoldást találni erre a problémára? Mindennek az a trükkje, hogy gyakorolni, próbálgatni kell helyettesíteni a rossz gondolatokat jó és hasznos gondolatokkal, vagyis ahogy a puding próbája az evés, úgy a gyakorlatban kell kipróbálni, hogy képesek vagyunk-e már most pozitívabban élni, dolgozni, beszélgetni.

Ha lenne egy varázspálcám, amivel csuda dolgokat művelhetnék, bizony nem várnék sokáig, kezembe venném az irányítást, és megváltoztatnám a világot. Vagy inkább önmagamat? Először biztos önmagamat kellene, mert a világ folyamatosan változik, nekem csak tudnom kell követni, ami időnként nem is olyan egyszerű. Ezért is kellene a varázspálca, mennyivel könnyebb dolgom volna. Gondolatban, képzeletben már el tudtam varázsolni a körülöttem lévő világot, amit a saját igényeimnek megfelelően rendezhettem be. 

Vannak pillanatok, mikor legszívesebben elbújna az ember lánya mindenki elől, szeretne keresni egy kis helyet, ami most csak az övé, nem bántaná a város zaja, elvonulni egy időre olyan helyre, ahol egyedül lehet, és csak nézné hogyan formálódik körülötte a világ. Akár fúj a szél, akár esik az eső, ez most nem baj, csak legyen rá alkalom, hogy kitörjön a megszokott ritmusból, jólesne nem gondolni most semmire, csak úgy létezni egyedül, mindenki nélkül.

Úgy kezdődtek mostanában a napjaim, mint aki meg akarja váltani a világot. Mindent egyszerre szerettem volna megtenni és megkapni, de nagyon hamar rá lehet ilyenkor jönni, hogy ez nincs mindig így. Először bizony gondolkodni kell, azután jöhet a cselekvés. Ha viszont már a cselekvésnél tartok, akkor igenis meg kell mutatnom magamnak, mit tudok. Nagyon könnyen fölbuzdulok ha arról van szó, hogy -...holnaptól mindent másképp csinálok, holnaptól minden máshogy fog alakulni az életemben...-, csak ez nincs így, és ezt én csak nehezen viselem. Pedig ha lenne elég türelmem, akkor többre vihetném az életben.