"az élet nem mindig habos torta..."

Amikor elhatározunk valamit, belülről hajt valami, hogy meg is szeretnénk ezt valósítani. De sokszor leragadunk az elhatározás szintjén, nem lesz az álmunkból semmi, mert nem követik tettek a vágyainkat, így csak álmodozunk és álmodozunk tovább.

Rövid leszek, nem szaporítom a szót, csak tudod, eszembe jutottál, és gondoltam, hogy itt a hétvége, fogadjuk meg a címbéli mondatot, mert ez szó szerint így van, ahogy le van írva. A világ mindig visszamosolyog rád, még akkor is, ha véletlenül épp nem vagy a jókedved tetőfokán.

Sokszor fordul elő, hogy kiábrándultak leszünk, mert valami pont nem úgy sikerült, mint jó lett volna. Kudarcnak éljük meg a negatív eseményeket, pedig ugye tanulhatunk is belőlük és nem minden negatív élményünk olyan rossz, mint azt első látásra gondoljuk.

Szoktam olvasni a horoszkópomat minden reggel, nemcsak azért, mert kíváncsi vagyok rá, hanem azért is, mert olyan mondatokra találhatok, amiket tudok hasznosítani a napom folyamán. Volt, hogy teljesen beletrafáltak az aznapi érzéseimbe, és még minden úgy is alakult, ahogyan írták.

Senki sem akar megöregedni, inkább jobb fiatalon élni. De vajon így van ez? Persze, hogy jobb fiatalon, teli energiával létezni, de figyelj csak rám! Ajánlok egy könyvet neked, amiből megtudhatod, mit tehetsz azért, hogy boldog és vidám és fitt és energikus legyél még a későbbi éveidben is. És szó van benne arról, hogyan is öregszünk meg, miért élhetünk akár 100 évig is, vagy még tovább.

Matekórán tanultuk, hogy "két pont között a legrövidebb út az egyenes". Ez igaz az egyenes beszédre is szerintem, nem jó köntörfalazni, keressük meg mindig a lehető legegyszerűbb módját a beszédnek is. Sokszor van, hogy több választás áll előttünk, ezek közül kell kiválasztani a leghelyesebbet, a legoptimálisabbat.

Nagyon szeretem a könyveket, olvasni is nagyon szeretek, de a betegségemből adódóan most már a legtöbb könyvem önfejlesztő könyv, vagy éppen fogyis, életmódváltó könyv. Egyre másra vettem a könyveket fiatalabb koromban is, úgy gondoltam, valamelyikben rátalálok a tuti megoldásra, ami végetvet a betegségemnek.

Hát, ennél borzasztóbb dolgot talán el sem lehet képzelni érzelmileg, mint amikor szinte sóbálvánnyá változik valaki, mert vagy beléfojtották a szót, vagy olyasmit hall, ami annyira szíven üti, hogy megszólalni sem tud. Sajnos, nekem többször kellett átélnem hasonlót, és mit is érzünk ilyenkor?

A traumák lehet, hogy segítenek meglátni azokat a dolgokat, amiket eddig nem vettünk észre. Kapcsolati krízisekre jöhetünk rá, ráeszmélhetünk arra, hogy nem vagyunk tökéletesek, de mások sem azok, és eszünkbe juttatja, hogy bármikor érhet minket csapás, olyan mélységekbe kerülhetünk, ahonnan nehéz kikecmeregni.

Ha elszúrunk valamit a napunk során, lehet, hogy az egész napunk odavan. De lehet, hogy nem is mi szúrtunk el valamit, mégis úgy alakulnak a dolgok körülöttünk, hogy kész, vége, ennek a napnak már annyi! Mit tudunk tenni, hogy a kedvünk azért ne romoljon el végleg, mit tudunk tenni egy jó alaposan elrontott nap helyrehozataláért?